MacZoly

Volt egy rémképem a Cyberpunk 2077-tel kapcsolatban a legutóbbi, novemberi megjelenés halasztása után, ami hatására ki akartam írni magamból ide mindazt, ami szerencsétlen módon végül be is igazolódott. Nevezetesen hogy a folyamatos halasztások hatására a CD Projekt RED legendásan(!) jól kitalált közösségkommunikációja kezd a visszájára fordulni és azok is gyanakvóan tekintenek a lengyel sikercsapatra, akik eddig a tenyerükből ettek. A masszív pálfordulás nem csupán egy olyan mikropiacon volt megfigyelhető, mint Magyarország, de aki követi a külföldi felületeket is, megfigyelhette hogy a játék fejlesztését érintő kellemetlen hírek hatására exponenciálisan nő a bizalmatlanok és a kétkedők száma a virtuális térben. Mégsem született meg ez a bejegyzésem, két okból. Egyfelől mert mindig próbálom az eseményeket két lépés távolságból szemlélni és ahogyan ezzel a periférikus tér egyre kitágul, úgy hajlamos az ember esélyt adni annak, hogy az egy irányba mutató tényeknek talán mégse szavazzon azonnal igazat.
Másfelől mert a CD Projekt RED státusza azért van/volt annyira tiszteletet parancsoló, aminek a talapzatánál állva az ember mégsem kezd el vádaskodva riogatni és rémhírkeltéssel nyerészkedni.

Hazai időszámítás szerint ma hajnalban levonult a „játékipar Oscarja”, a The Game Awards, aminek a jelentősségét – a hangzatos nevén kívül – az adja, hogy a kategóriánkénti díjátadók között jelentős játékleleplezéseket, világpremiereket csodálhatunk meg. Ez akár több tucat World Premiere is lehet, szóval E3 hiányában érthetően hatalmas figyelem szegeződik erre az eseményre ... évek óta hiába.

Tegnap a Beszélgessünk során szóba került, hogy a hosszabb videóinkat mostanában rendre megszakítja a Youtube reklámokkal. Ez nyilván kellemetlen, hiszen a kereskedelmi tévés gyakorlatot idézi, ráadásul ez egy 10 perc hosszú videónál is átélhető már. Ezt senki sem szereti, jogosan merült fel, hogy oldjam meg. Aztán bevillant, hogy ... gondoljuk már ezt végig egy picit, hiszen erre van megoldás.

Éppen a napokban jelent meg egy cikk arról, hogy a most 38 éves, gyámság alatt lévő Britney Spears-t komoly eséllyel élete végéig elkísérheti ez a fajta „védelem”, ugyanis apja szerint (aki ebben az esetben egyben a gondviselője is) nincs abban az állapotban, hogy felelősen alá tudjon írni bármit, vagy döntéseket legyen képes meghozni. A gyámság tehát az énekesnő vagyonát hivatott elsősorban védeni és ezen keresztül nyilván az egzisztenciáját, a jó hírét ... kis túlzással az egész életét.

Néhány napja a hazai Youtube elsőszámú primadonnája, Dancsó Péter lett az egyik leggyűlöltebb videós, mivel váratlanul, a semmiből, egy nindzsa észrevétlenségének beillő hirtelenséggel egyik videójával kigúnyolt egy államigazgatási ambíciókat dédelgető 14 éves gyereket. És ez rém érdekes-, de semmiképpen sem meglepő folyamatokat indított be a közösségi médiában és azon kívül is. Tettével Dancsó gyártott magából egy influencer tetemet, ami valamivel több, mint hét nap elteltével ugyanúgy fel fog támadni – ha már elült az őt övező vihar – de amíg tart a tor, számos dögevő fog rávetődni a koncra.

A Netflix előfizetők száma 15 millióval duzzadt a pandémia kezdete óta. Ezzel nincsen semmi baj. Véleményem szerint a streaming lesz már rövid távon is a mozikat felváltó közeg. Ez szomorú, de reális jövőkép. Azonban a Netflix nem éri be az egészségügyi vészhelyzet szülte terülj, terülj asztalkámmal. A baloldali szólamokkal egyre látványosabban együtt rezonáló Netflix tartalom amúgy is egyre kényelmetlenebbül az ember arcába van tolva, viszont a szolgáltató egy egészen új ajtót nyitott ki a szórakoztatás frontján. Legújabb produkciójuk, a szeptember elején startoló Cuties ugyanis egy 11 éves kislányról szól, aki társaival együtt tánctudásán keresztül készül felfedezni a nőiességét. Ezt nem én találtam ki, ez a hivatalos szinopszis.

Elöljáróban fontos leszögeznem, hogy én abszolút új vagyok a Sevenfold fedélzeten. Kábé két éve ismerkedtem meg a zenekarral és ha nincs a borbélyom (Kowy, innen is halihó) akkor tuti hogy megmaradnak nálam egy igen méltatlan fiókban, ahova a szétvarrt, felfújt izomzatú, szépfiú amerikai rock csapatokat szokás gyűjteni, a rendszerezés tétje nélkül. Na ekkor jöttek szépen sorra a lemezek és két éve gyakorlatilag bárhova megyek a városban előbb-utóbb szinte mindig előkerül egy Sevenfold szám és onnan már várja sorát a többi is.

Gyorsan a tárgyra térek, én most voltam először „aréna koncerten”. Egészen egyszerűen 17-20 ezer forint egy koncertért még úgy is sok, hogy a legtöbb fellépőt hónapokkal előre bejelentik. Elméletileg még akkor sem lenne megterhelő a jegyár, ha havi 5 ezer forintot tenne rá félre az ember a fellépésig, de a valóság az, hogy a jobb koncertekre elég gyorsan kikerül a teltház jelző, mint itt is. Szóval már szeptemberben megvolt a jegyem és meglepően visszafogott izgalommal vártam mit tartogat az este.

Tavaly több sorozatot is elkezdtem / abbahagytam és ezeket szeretném kicsit összegezni, hogy milyen is volt e tekintetben 2019.

Generációs elvárások vannak a játékosok részéről, hogy mit kell tudnia egy új konzolnak. Ezek némelyike teljesen evidens. Legyen gyorsabb a hardver, ne apadjanak ki az exclusive címek és úgy általában folyamatos legyen a rendszerszintű támogatás. Némely igény azonban valósággal elképesztő és ezek közül is kiemelném azt amit szerintem elsőre sokan nem fognak érteni, de kicsit fussunk már ezzel pár kört. Kicsit nézzünk be a kövek alá és az ide-nekem-az-oroszlánt-is attitüdből hátralépve mérlegeljük már a realitását annak, hogy mi indokolja a régi játékok futtatásáért való követelőzést, azaz a visszafelé kompatibilitást.