A bálványok ledőlése mindig egy ünnepélyes mégis ijesztő pillanat. Valahol félúton a múlt és a jövő között. Annak aki szereti az Apple termékeket - például én - valahogy ilyen érzés külső szemlélőként nézni a vállalat helyzetét 2013-ban. Sokan mondták, hogy Jobs nélkül is kihúzza a cég és rövidtávon így is tűnt. Mostmár tényleg úgy fest, hogy azt a kevés optimizmust még az egykori vezér lendülete táplálta.
Tulajdonképpen éppen azon agyaltam a napokban, hogy miért is lenne jó elhordani az a Samsung Galaxy S4-et fűnek-fának, pusztán a fanboyság kedvéért, aztán utánanéztem a teszteknek, megnéztem a véleményeket, pro-kontra mindent és igazából szépen lassan nem csak arra jöttem rá, hogy az S4 mégiscsak egy jó telefon lehet, de arra is, hogy valami hiányzik a levegőből az iPhone-, meg úgy általában az Apple kapcsán. Nem érzem azt a fajta mardosó űrt a mellkasomban, hogy amíg nincs iPhoneom nem vagyok teljes ember. Nem azért, mert ezt amúgy annyira szeretem, de tudjátok milyen jó érzés ilyenkor ránézni a kis MacBook Promra, ami máig alázatosan, csengben és szépen szolgálja a videóvágási perverzióimat? Priceless. Viszont a MacBook Prom mostmár cirka 4 éves és a benne lévő vas sem lesz fiatalabb. Lassan új gépre lesz szükségem, nem feltétlenül laptopra, sőt legkevésbé laptopra, inkább az iMac konfiggal szemeztem és baz+, nincs i7-es CPU-val felszerelt iMac. What da fuck?! Csak i5-ös, amiért viszont elég durva elkérni 400-700 ezer forintot, miközben 300 körül olyan i7-es pc konfigokat vágnak már az emberhez Windows 8-cal, hogy ihajj.
Macbook Proból van i7-es, Mac Miniből is, iMacből (amit egyébként nemrég frissítettek és ami végülis kéne) nincs. Nem azt mondom, hogy ettől összedől a világ, de néhány éve ha ránéztem az Apple portfóliójára nem tudtam eldönteni melyikre lenne szükségem, minden tetves premium reseller boltba bementem függőségem csillapításaként basztatni az iPodokat, és a 27”-es iMaceket. Ma már csak utólag jut eszembe ilyesmi, ha egyáltalán. Egyébként tegnap délután 5 körül a Mom Parkban kolbászoltam, történetesen beszambáztam az ottani StarKingbe és megnéztem a retinás iPadet és oké, hogy szép a képe, de baz+, FORRÓ(!) a háta, annyira, hogy alig lehet tartani. Mondhatnám, hogy ja, persze, egész nap ment, de hogy van az, hogy a többi iPadnél ilyen tünet nincs, még a szaros Mininél sem. Utálom a retrosznoboskodást, de azért kurva kíváncsi lennék egy ilyen cucc kijött-e volna Jobs alatt? Erősen kétlem.
Az iPhone 5 még mindig egy szép telefon és biztos vagyok abban is, hogy jó, de egyre kevésbé tartom indokoltnak az árat amit elkérnek érte. Nem is igazából a készülék, hanem a feeling miatt, amit az alma érzés mostanában biztosít. Régen az iPhoneban egy szelet isteni kreálmányt láttam, ma már csak egy telefont, ami egy árban van a konkurenciával, technikai tudásban ráadásul több ponton mögötte. Kicsit úgy érzem magam, mint amikor az ember kinő a Télapó meséjéből, a gond csak az, hogy az Apple ilyen típusú kiábrándulást nem engedhetne meg magának és sanszosan nem csak én látom így. Persze népszerű az Apple halálhírét kelteni időről időre, de azért mégiscsak furcsa, amikor a részvénypiacnak is kezd feltűnni, hogy egy technológiai megavállalat jópár éve semmi újdonsággal nem rukkolt elő, pedig annó erre évről évre képes volt - furcsa, hogy ez a szokásuk is egyszerre múlt el Jobs-szal.
Szóval nem tudom. Kezdek kiábrándulni az Almából, a vicc mégis az, hogyha egyszer eljutok odáig, hogy megvegyem életem első okostelefonját, az gondolkodás nélkül az iPhone lesz. Miért? Nincs ok, nincs racionális ok. Mert szép, meg jó, mert kell nekem ... talán ez utóbbi az, amit a Samsung telefonjában hiányolok. Sosem éreztem azt, hogy kifejezetten kellene nekem, tökmindegy a technológiai számháborúban mennyit vernek rá az Apple-re.
