MacZoly

Tegnap este voltam az Apu azért iszik, mert te sírsz felvételen, ahol az izraeli – palesztin gázai konfliktuson kívül az Azahriah jeleség volt a téma. Illetve hát lett volna, mert előbbit alig érintették és akkor sem különösebben mélyen, utóbbi meg aránytalanul sok időt kapott, utólag feleslegesen, mert pár érdekes, személyes anekdotán túlmenően nem kerültünk közelebb a megoldáshoz. Sokat elmond, hogy a felvezetőbeli Sólyom nekrológ érdekesebb volt, mint meghirdetett két téma összesen. Egyébként Puzsér (sokszor erőltetettnek tűnő) ventillálása számomra egyre irritálóbb, ami lehet, hogy korosztályi sajátosság, de valószínűleg azért, mert boomer vagyok, még akkor is Robi és köztem van kábé 10 év.

Tanácstalanul áll az ország - magára még valamit is adó közvéleménye - az előtt, hogy a tanár-diák tüntetések nem képesek megmozgatni a lakosság túlnyomó részét. Hogy vajon miért nem érzi minden ember, hogy a tanár/oktatás jelenti a jövőt? A közösségünk jövőjének garanciájának számító pedagógusok hogy nem váltják ki ösztönösen a szolidaritás gesztusát? Hogy ha nem lesz aki megtanítja a gyereket írni és olvasni, számolni és arra, hogy az északi-középhegységet ne az Alföldön keresse a térképen, akkor olyan szellemi sötétség borul Magyaroroszágra, amilyet még soha korábban nem láttunk, pedig év(tized)ek óta szajkózzák sokan, hogy ennél nincs lejjebb.

Nem szeretném, ha bárki is ignoranciával, vagy érzéketlenséggel vádolna meg a mostani helyzetben. Épp ellenkezőleg, igyekszem a legmesszebbmenőkig tájékozott lenni az előtérben lévő szektorokat érintő válság rétegeivel kapcsolatban - amennyire az lehetséges.
Ezzel együtt tanácstalanul állok az utóbbi hetek jelenségei előtt, amelyek bár bagatelnek tűnnek, mégsem lepődnék meg, ha egy szélesebb jelenség tünete lenne. Az szerintem senki számára sem meglepő, hogy a forint gyengülése, az elszabadult élelmiszer árak, rezsiköltségek emelkedése és az évek óta tartó munkaerőhiány halmazati jelleggel a vendéglátószektort sújtja a leglátványosabban. Ez nyilvánvalóan megmutatkozik az árakban is, ami egyre inkább a külföldi vendég pénztárcája felé konvergál, semmint a hazai vásárlóerő felé - és még nem jött el az ezer forintos kenyér ideje!

A tegnap este fájdalmas eszmélés volt a valóságra. Tragikus kudarc, egyben elkerülhetetlen szembenézés az igazsággal, amit nagyon-nagyon nem akartunk tudomásul venni: hogy az embereknek valóban ez kell.

Az ötös tagolású gondolatmenetek nagyon mennek mostanában. Nem tudom miért. Lehetséges, hogy van egyfajta információszerzési struktúrája, ezen keresztül valamiféle pszichológiája, hogy ez az a mód ahogyan a leghatékonyabban tudjuk magunkhoz venni az információt, valamint ekkora adattömeggel tudunk a nap bármely szakaszában is bármit kezdeni. Ennél kevesebbet nem éreznénk eléggé kifejtésre érdemesnek, ennél többet pedig egyszerűen nehezünkre esne kényelmesen felfogni. Anélkül, hogy a válasz birtokában lennék én mégis megkockáztatom öt pontba szedni, hogy a hajnalban látottak alapján mi az öt fundamentális probléma a Game Awards gálával.

A Gizmodo nevű tech portál pénteken lehozott egy cikket arról, hogy két arizonai pali 4 év alatt 20 millió dollárt, azaz magyar pénzre átszámítva nagyjából 6,7 milliárd forintot csalt ki a Youtube-ból, méghozzá olyan eszközzel, hogy magukat - kamucégeken keresztül - 50 ezer(!) videóban elhangzó zene jogtulajdonosának adták ki, így követelték a nekik járó jogdíjat, amit a világ legnagyobb videomegosztó portálja készségesen meg is adott nekik, négy év alatt 6,7 milliárd forinttal megrövidítve másokat. Most kiderült, hogy a két férfinak az égvilágon semmi köze nem volt a szóbanforgó dalokhoz, még kevésbé azok jogaihoz.

A Kulcsárék kontra Tibi atya perben másodfokon is elmarasztaló ítélet született, mely kimondja, hogy sem Edina, sem férje – aki egyszerűen csak – Csuti, nem minősülnek közszereplőnek, ugyanis nem gyakorolnak közügyeket! Micsoda?!

Az egyik szemem sír, a másik nevet. Teljesen egyértelművé vált mostanra, hogy a(z Activision-)Blizzard klasszikus értelemben vett vállalatként képtelen működni. Ha az egyre romló minőségű videojátékaik nem szolgáltak volna ehhez kellő tanúbizonyságul, az elmúlt hetekbeli szexuális visszaélések széles spektrumát felölelő botránysorozat bőségesen aláhúzta mindezt. Ám a Blizzard itt nem állt meg, mert még az ezt követő kommunikációjuk is szerencsésebb esetben visszásra sikerült, szerencsétlenebb esetben kifejezetten szarul. Válsághelyzetben, hogy nincs a cégnél egy ember sem, aki képes helytállóan kommunikálni akár a cég falain belül, akár azon kívül olyan mérhetetlen szakmai, emberi és hozzáállásbeli hiányosságokra mutat rá, amit ennél kisebb vállalatokon is számon kérne az ember, de a Blizzard esetében egyenesen arcpirító.

Itt-ott megosztottam, de a lényeg, hogy két vasárnappal ezelőtt belevágtam egy 14 napos kihívásba, ami annyiról szól, hogy nincs chips, csoki, alkohol, édesség, gyorskaja, üdítő, süti, kenyér és cukor. Rólam tudni kell, hogy ilyesmire ritkán vagyok kapható, lényegében egyáltalán nem, de részben éppen ez keltette fel az érdeklődésemet, másfelől meg az hogy túl voltam a szilveszter-karácsony kettősön, amikor a plusszok inkább jönnek, mint mennek. Harmadrészt az is motivált, hogy az edzőtermek mostmár hónapok óta zárva vannak, szóval ha keretek közé akarom szorítani az alkatomat, akkor marad a kiegyensúlyozott étkezés és a napvégi séta.

Feltöppent egy pletyka, egészen konkrétan egy TOP10-es lista (egy szokásos „jól informált” forrástól, ezúttal az xboxworlds.com-tól) arról mire készülhet jövőre a Microsoft. Ezek között vannak meredek állítások is, amiken az ember általában felvonja a szemöldökét, de tekintve, hogy 4-5 hónapja még a Bethesda bekebelezését sem hittük volna szerintem bátran állíthatjuk, hogy most tényleg bármi kinézhető a redmondiakból. Szóval következzenek a tippek: