Vannak érzékeny témák a társadalomban, a kutyatartás tipikusan ilyen és kezelhetetlenségét tekintve számos rokonvonást mutat a kerékpárosok nyavalyáival. A kutyafuttató-bicikliút analógián haladva találunk még számos hasonló példát, viszont van még egy közös a bringa-kutya jelenségben, a társadalom egy jelentős részét mindkettő irritálja. A probléma az, hogy erről sem a biciklisek, sem a „kutyások” nem hajlandóak tudomást venni.

A helyzetet jól szemlélteti a pár évvel ezelőtti szombathelyi belvárosi kutyafuttató-ügye, ahol nagyon komoly ellenállásba futottak az állattartók, mivel sok lakó és lényegében a hatóságok sem nézték jó szemmel az ebeket a belvárosi zöldben. Az ebesek az állat mozgásigényére hivatkoztak, de szerintük a távolabbi parkokból „kinézik őket”, sokuk számára nem megoldható hogy bicikli mellett futtassák a kutyát, stb. Ez elég jól rávilágít szerintem arra a problémára, amit a kontraszekció is képvisel és legalább egy gondolat erejéig érdemes lenne elgondolkodni rajta: belvárosba tényleg kell a kutya?
A választ senki sem hangoztatja, de sajnos a legtöbb állattartó hozzáállásából ez sejlik ki: igen, mert megtehetik. Aztán amikor kiderül, hogy közel s távol nincs alkalmas kutyafuttató akkor az önkormányzaton kérik számon a hiányt. Ez a mentalitás kifejezetten ennél a két csoportnál jellemző. Elmondom én mit látok.

Magyarországon, ahogyan sok mindennek a kutyatartásnak sincs kultúrája és erről elsősorban az állatok gazdái tehetnek. Ők az okai elsősorban a felelőtlenül tartott állatoknak, a kertből kiszökő / sétálni kiengedett kutyák jelenségének, a szörnyű kutyatámadásoknak ember és állat ellen - nálunk a panelben is van kutyatartó, aki elnéző mosollyal nézi, ahogy az egy éves kutyája összetaknyozza a vádlimat a liftben. Az embereknek nem csak ettől lesz idővel tele a hócipője, hanem az ezzel járó fölényeskedő magatartásuktól is.

Legutóbb olvastam egy olyat, hogy kitiltják a MÁV egyes járatairól a kutyákat, mert csak. És az állattartók nem fogják fel, hiába szereti a mi épületünk első emeletén lakó bolond nő nullahuszonnégyben hallgatni a spánielje eszement ugatását, van akit irritálnak a kutyák. A MÁV indoklása szerint az állattartók közül sokan póráz nélkül tartják az állatot, szájkosár nélkül, a kutya ugat, büdös (különösen igaz lehet ez nyáron), sőt nem felugrál, a gazdája kifejezetten feltessékeli az utas ülésre. És akkor elkezdenek példálózni olyanokkal, hogy külön kutya kocsi kéne a vonatokra, sőt pozitív példaként hozzák fel, hogy Svédországban „a kutyás részt kettéválasztják az úgynevezett hangos és csendes szektorra, az utóbbiban még telefonálni sem szabad, hogy ne zavarják az esetleg érzékenyebb idegrendszerű négylábúakat”. Jelzem, ezek azok a progresszív svédek, akik a nemi egyenjogúság nevében nemrég bevezették a nyelvükbe a női és férfi után a semleges nemet (és nem a tárgyakra, mint máshol), szóval van ott probléma a fejekben.
De visszatérve, tulajdonképpen én pártolom, hogy legyenek kutyavagonok. De ez részrehajlás. Akkor legyen külön cicavagon is. Külön a tengerimalacnak, az aranyhörcsögnak, a gekkónak, a kígyónak, a póknak, a lónak és a kecskének is. Tulajdonképpen ha ebből indulunk ki a MÁV egyes szerelvényei simán elérnének álló helyzetben is a kiindulásitól a célállomásig pusztán azért, mert – a jelek szerint – a kutyatartók az együttélés legelemibb szabályait is képtelenek betartani – tisztelet a kivételnek. Mert láthatóan nem a macska a gond, nem a vadászgörény és nem a tengerimalac, hanem kifejezetten a kutya.

Iszonyú komoly jelentéstorzulás ment végbe idehaza a felelős állattartással kapcsolatban. Az ugyanis nem ez. A felelős állattartásról elsősorban nem az államnak kell gondoskodnia, hanem az állat gazdájának. Ahogy a felelős gyerektartás is elsősorban a szülő dolga, nem a MÁV-é, nem az önkormányzaté és nem az államé (be is b.szna). Ha a környékem nem alkalmas kutyatartásra nem veszek kutyát. Ha az életvitelem nem alkalmas gyereknevelésre nem vállalok gyereket. Ha nem tudok fenntartani egy autót akkor nem veszem meg. Ha nincs pénzem iPhone-ra nem veszem meg. Vagy ha mégis, akkor nem az államon kérem számon, hogy miért voltam olyan kikezdhetetlen balfasz, hogy nem gondolkodtam. És egy dolgot nem kéne elfelejteni. A kutya egy állat. Bármilyen meglepő is. Nem kisgyerek, nem kislány, hanem egy állat. Ráadásul úgy kezelik ezt az ügyet, mintha a MÁV minden járatára tilos lenne mostantól kutyával felszállni, pedig nem ez a helyzet, csak bizonyos járatokra tilos. A hír is úgy szólt, hogy „a MÁV leggyorsabb és legkényelmesebb vonatairól ugyanis kitiltotta a kutyákat”. Érdekes, hogy a repülőtársaságoknál nincs hiszti abból, hogy a kutya a repülő gyomrában hogyan rázkódik a ketrecben és nem merül fel, hogy az utastérbe bevigyék, vagy hogy kössenek a charter után egy második repülőt, aminek a kijelzőjén egész nap a Beethoven megy. Ez a különbség a kutyatartók és a dohányosok között, hogy utóbbi valamiért nem hírdet dzsihád-bugit a dohányzásmentes övezetek láttán.