Időszerű lenne beszélnünk arról a három tapasztalatról, ami az úgynevezett AAA játékipar adott át a játékosoknak ebben a generációban. Tevékenységüket évek óta a hazugság, a megtévesztés, a kapzsiság és újabban a törvények figyelmen kívül hagyása jellemzi. Ragadozó viselkedésük nem csak a piacon, de saját falaikon belül is szedi áldozatait és egyre nehezebb rájuk máshogy tekinteni mint pénzszivattyúra, akiknek MINDEN más mellékes. Éppen ezért fontos három pillért kirántani a képletből, hogy legalább a gravitáció erejéig érje valami természetes erő ezt a piacot.

A videojátékipar fontosabb szereplői előszeretettel sajnáltatják magukat, hogy milyen iszonyú drága egy-egy játék lefejlesztése, de ezzel egyidejűleg ügyesen megspórolják az összes ennek igazolására való adatot. Digitális eladásokról évek óta csak elvétve kapunk „kommunikációra érdemes” számokat, de ez is csak közvetve lenne hasznos, hogy érdemi rálátásunk legyen a folyamatokra. Míg pl. a filmiparban pontos adatok állnak rendelkezésre egy-egy produkció számaira vonatkozóan, még a magyar mozik számairól is, addig egy játékfejlesztésről még nagy vonalakban sem tudjuk hányan dolgoznak rajta és főleg milyen büdzséből. Tekinthetjük úgy is, hogy ez olyan információ ami az átlag ember számára nem kéne, hogy releváns legyen. De egyfelől azt hadd döntse már el az átlag ember, hogy neki mi fontos és mi nem, másfelől fura mód még az újságírók sem kapják meg ezeket az adatokat, végül pedig mindezek hiányában bemondásra higgyük el, hogy a játékfejlesztés drága? De akkor lássuk, amit tudunk.
A Capcom nemrég felfedte, hogy valamivel több, mint 800 kolléga dolgozik a Resident Evil 2 remake-en, ami hasonló léptékű felújítás lesz, mint a Shadow of the Colossus esetében. Illetve azt is tudjuk, hogy 2014-ben 1000 fősre duzzasztotta csapatát a Rockstar a GTA V elkészítéséhez. És azt is sejtjük, hogy nagyjából 750 fővel vágott neki a Bungie a Destinynek, minden idők legdrágább videojátékának. Ehhez képest szinte döbbenetes, hogy 2017 szinte egybehangzóan legjobb játéka, a Zelda: Breath of the Wild csupán 300 főt mozgatott meg.
Ez főleg annyi ismeretében izgalmas, hogy a Metal Gear Solid 2 fejleszétést szinte hihetetlen, 70 fő végezte – legfeljebb három év alatt, 10 millió dollárból. Összehasonlításként a fent említett Destiny több, mint 500 millióból készült.

És nem ez az egyetlen változás. Bár korábban is volt példa arra, hogy a fejlesztési időn ahol lehet húzzanak a fejlesztők (lásd az első id Tech motorok félkomoly terjesztési próbálkozása), de az általánosan bevett gyakorlat az volt, hogy a játék fejlesztése az alapoktól indult. Ehhez képest ma már kész motorok állnak a fejlesztők rendelkezésére, mint a Unity, Unreal, CryEngine, stb. Némelyik motor annyira egyszerűen használható, hogy az előző generáció végére kialakultak a nem ritkán egy fős független studiók, akiket az utókor végül indie néven fog majd össze.
Ma ott tartunk, hogy minden nagyobb kiadó belsős-, vagy licenszelt külsős, de minden esetben egységes motorra építi a játékait, ami kész infrastruktúra és felépítés lévén DRÁMAIAN lecsökkenti a fejleszési időt. Értelemszerűen azért választják ezt, hogy gyorsabb és olcsóbb legyen a játékok előállítása, tehát NEM IGAZ, HOGY EZ A FOLYAMAT BÁRMIT MEGDRÁGÍT!!! Hogy ennek ellenére hogyan kerülhet egy játék ilyen sokba azt nem tudom, de abban egészen biztos vagyok, hogy ez nem a nyers fejlesztési költség, mert az egyszerűbb, mint valaha.
Ennek a „drága fejlesztés” kommunikációnak csupán gazdasági célja van, méghozzá az, hogy igazolják a nem ritkán féltucat féle verzióban napvilágot látó bolti verziókat (lásd Assassin's Creed Odyssey), a kikerülhetetlen mikrotranzakciót, lootboxot és más játékon belüli költéseket, vagy a félkészen piacra dobott játékokat. De ne felejtsük el, hogy ezzel a „drága a fejlesztés” kifogással például az az EA dobálózik előszeretettel, aki a 2018-as pénzügyi évét 5+ milliárd dolláros rekord bevétellel zárta a Battlefront II fiaskó ellenére.

Szóval amikor egyszerűsödik a fejlesztés, és korábban soha nem látott számú csatornából lehet bevételt realizálni, plusz még nem vettem ide az olyan szolgáltatásokat, mint pl. az EA-nél a mindenféle kedvezményekkel csábító Origint, vagy az EA Accesst, akkor finoman szólva is irritáló azzal együttérzésre lavírozni, hogy „drága a fejlesztés”. És ha ez nem lenne elég, az eladások nyilvánossá tételével szemben ezeket a vállalatokat a törvény kötelezi az éves / negyedéves pénzügyi mutatók nyilvánosságra hozására és ott azért egyértelművé válik, hogy ez egy NAGYON jövedelmező iparág, bármennyire is sírják tele az újságokat a kiadók.

A játékipar minden fontosabb szereplője színt vallott erre a generációra. Aki kicsit is követte a játékipar alakulását láthatja, hogy az általános felfogás a játékokkal szemben már inkább emlékeztet egy pénzszivattyúra, mint egy egészséges piaci magatartásra. A mikrotranzakciós modell megjelenését sokan az EA-hez kötik, mert a Battlefront II-vel náluk volt a legnagyobb zaja ennek. Viszont két lépés távolságból láthatjuk, hogy az Activision kicsit szofisztikáltabban, de sokkal bunkóbban űzi ugyanezt a sportot: a Black Ops IIII-ből megjelenéskor ügyesen kihagyták ezt a szolgáltatást (hogy a kritikákban ne szerepeljen) majd az első patch-csel belerakták. Viszont mostanáig csak multiplayer előnyökre lehetett szert tenni azzal, ha plusszban költesz a játékodra, ám a Ubisoft szintet lépett ebben is és már a csak single playerben játszható Assassin’s Creed Odyssey is tartalmaz ilyen elemeket, amivel gyorsabban fejlődhetünk, ha picit megdolgozzuk játékközben még a pénztárcánkat.
A Ubisoft erre azzal védekezett, hogy az ebből befolyó pénzekből finanszírozzák a további fejlesztéseket. WOW! Ez aztán a magyarázat! Mondja ezt az a Ubisoft, akinek lassan kevesebb címe van, mint az EA-nek, ráadásul képes az E3 színpadon kalapozni közösségi játékfejlesztésért, mert 10 éve nem tartanak sehol a Beyond Good & Evil 2 munkálataival. De hé, nem kell nekem hinni, hiszen ők maguk mondták, hogy kevesebb játékot akarnak kiadni a jövőben. HAZUDTOK!
És nem a Ubisoft, nem az EA, nem az Activision. Mindegyik. A mikrotranzakció bevezetése eleve egy kétes lépés, mivel azokat célozza meg, akik túl gyengék ahhoz, hogy ellenálljanak az ilyesminek. Ezt szerencsejáték-függőségnek hívják és diagnosztizált betegség. Ezek a cégek nem akarják, hogy mindenki megvegye ezeket az in-game szarokat, amiket árulnak, elég ha azok az akaratgyenge emberek költik el rá a pénzüket, akiknek amúgy is riasztóan magas a száma. Csak Angliában megnégyszereződött(!) a szerencsejátékfüggő gyerekek(!) száma az elmúlt két(!) évben(!) Meglepő módon az elmúlt két évben kezdett élénkülni a mikrotranzakcióval szembeni ellenállás is a játékosok között, mintha pont ebben az időszakban fedezte volna fel magának ezt a gyengeséget az ipar. De szerencsére nem is bízzák a dolgot a véletlenre, a Harry Potter: Hogwarts Mystery c. mobil játékban a Warner akkor oldja fel az egyik roxforti gyerek fojtogatását, ha kifizetjük érte a pénzt. Technikailag váltságdíjat zsarol ki a játékosból a játék. Egy 12 éves korhatár besorolású játékról beszélünk, amiben egy diákot fojtogatnak! Üdv, 2018-ban!

A fenti rutinból tökéletesen látszik, hogy a kiadók milyen elkeseredetten és gátlástalanul vadásznak minden egyes fillérre, amit ki tudnak sajtolni a játékosból. Hogy a látszólagos szabályozások ellenére sem számít nekik az égadta világon semmiféle szabály, semmilyen morális gát és semmiféle kapcsolat a játékos igényeivel. Ezt a szempontot réges-régen elengedték és már csak azok számítanak, akik kellően befolyásolhatóak ahhoz, hogy fizetésre lehessen kényszeríteni őket. A sorba egyébként beállt a Bethesda is, akik képesek voltak egy olyan kibaszott szar játékot kiadni, mint a Fallout 76, amihez a megjelenés napján kijött egy 50+ GB-os patch és valószínűleg még pár hasonlóra lehet számítani,mert még mindig nem működik rendesen és többen jelezték, hogy kérik vissza pénzüket, a Bethesda pedig ezt megtagadta. Most pedig nagyon úgy néz ki, hogy az akár csoportos keresetté is fajulhat, ha végül ezért a szarházi tempóért bíróság elé citálják a Bethesdát. Na tessék még egy kiadó, ugyanebben a generációban. És akkor még nem beszéltünk a Blizzardról, akik lassan már azt sem tudják kinek gyártják a játékaikat. Na ebből fakad a harmadik pont...

3. Nem szabad semmit megvenni megjelenéskor

Amikor az úgynevezett AAA jelző megszületett, akkor ez prémium kategóriát jelölt. Egy prémium termékért nem fizetsz pluszban. Hogy nézne ki ha az all-inclusive mindenféle korlátozással járna? Vagy a VIP belépőért nem járna semmilyen ellenszolgáltatás. Az AAA piac játékai a legjobb esetben hozzák az "oké" szintet. Shadow of the Tomb Raider, Assassin's Creed Odyssey, Call of Duty Black Ops IIII, de a serpenyő másik felében olyan förtelmes undormányok vannak, mint a We Happy Few, a Metal Gear Survive, a Call of Cthulhu, vagy legutóbb a Fallout 76. És nem abban az értekezésben beszélünk rossz játékokról, hogy nem elég mély a narratíva, vagy nem tudja tartani a 60 FPS-t, áh, messze nem errő van szó. Némelyik néha az alapvető funkcióját - mint például stabil futás - sem képes ellátni. Tulajdonképpen a Sony tartotta egyedül a lelket a játékosokban az olyan címekkel, mint a Detroit, a Spider-man, vagy a God of War.
Nem az a baj, hogy idén sok a rossz játék, hanem hogy a tavalyi sem volt erős év, de az idei kifejezetten rosszat tett az AAA kiadók megítélésének. Nem is beszélve az olyan esetekről, amikor röviddel a megjelenése után drámaian megvágják a játékok árát, átb.szva mindenkit, aki megjelenéskor veszi meg azokat.
Őszintén szólva én egyetlen kiadóban sem bízom már. Melyik az amelyik nem játszotta még el a játékosok bizalmát. Vagy komolyan arra kell bazírozni, hogy csak és kizárólag Steamen vegyünk játékot, mert ott van lehetőség refundra / visszaigénylésre? Ez is jól mutatja milyen bizalmi válság van jelenleg az úgynevezett AAA piaccal szemben. És a legtöbb, amit tehetünk, hogy nem vesszük meg megjelenéskor ezeket a játékokat, hanem mint a horgász a stégen, figyeljük az interneten fodrozódó hullámokat. Nem nehéz, mert elég a teljes piac hullámait figyelni, nem csak 1-1 kiadóét. Ez a színtér dominóként rántotta be önmagát az örvénybe, ami mint kiderült egy méretes lefolyó a vécé alján. Szinte senki nem maradt tiszta, aki meg mégis annak is állnia kell a gyanú árnyékát.
Egyszerűen ez az ipar nem érdemli meg a játékosok bizalmát, nem érdemli meg senkinek a bizalmát. Nem azért mert nem szeretünk játszani, pont azért mert szeretünk játszani és nem azokat a szarokat szeretjük, amiket elénk csapnak, majd keseregnek, hogy "éppen csak két lépcsőfok választja el őket a szegényháztól".

NEM VESZÜNK MEG SEMMIT MEGJELENÉSKOR! NEM RENDELÜNK ELŐ SEMMIT. MOSTANI FORMÁJÁBAN NEM ÉRDEMLI MEG EZ AZ IPAR.