Generációs elvárások vannak a játékosok részéről, hogy mit kell tudnia egy új konzolnak. Ezek némelyike teljesen evidens. Legyen gyorsabb a hardver, ne apadjanak ki az exclusive címek és úgy általában folyamatos legyen a rendszerszintű támogatás. Némely igény azonban valósággal elképesztő és ezek közül is kiemelném azt amit szerintem elsőre sokan nem fognak érteni, de kicsit fussunk már ezzel pár kört. Kicsit nézzünk be a kövek alá és az ide-nekem-az-oroszlánt-is attitüdből hátralépve mérlegeljük már a realitását annak, hogy mi indokolja a régi játékok futtatásáért való követelőzést, azaz a visszafelé kompatibilitást.
Mióta masszívan beette magát a köztudatba az achievement / trófea rendszer azóta tulajdonképpen nyilt titok a studiók, kiadók, de még a játékosok számára is, hogy a játékokat milyen mértékben vagyunk hajlandóak kimaxolni, ki találta meg a titkos talizmánt a kályha mögött, ki ölte meg a boss-t a pálya közepén, de főleg az, hogy ki játszotta végig a játékot. Megmondom őszintén az utóbbi időben előszeretettel bújom ezeket a számokat, amik (ismétlem) publikusak és magabiztosan kijelenthetem, hogy a játékosok zöme- és itt nem 10-20 százalékról beszélek, hanem az esetek több, mint a feléről egyáltalán nem játsza végig a játékokat. Bőségesen számszerűsíthető ez a folyamat. Lássuk csak hányan játszották végig a The Last of Us Remastered-et.
Vagy a God of War-t.
Vagy a Detroitot.
Vagy a The Witcher 3-at.
Ne legyenek illúzióink a számok Xboxon is ugyanezek. És szándékosan választottam a mintavételezéshez friss megjelenést, Game of the Year kiadást, PS Plus címet és Remastered anyagot. Az eredmény közelítőleg ugyanaz: a játékosok harmada-, nagyon maximum a fele játszik végig egy-egy játékot. És nem a kiplatinázásról van szó (amikor a maximalisták rászabadulnak az összes kioldható eredményre), hanem ez azt jelenti, hogy a játékosokat ezek a játékok alapvetően tartósan nem érdeklik, a végigjátszáshoz kellő mértékben nem kötik le őket. És mivel elég tág a merítés, saját hatáskörömben felteszek egy költői kérdést minden tisztelt egybegyűltnek: alapvetően érdekelnek minket annyira a játékok, hogy kijátszuk őket? Látom magam előtt a választ, hogy igen, ha jó, viszont akkor kíváncsi lennék a tömegesen kijátszott játékokra, amit mondjuk a vásárlók jellemzően több, mint a fele végigjátszott. Ha pedig ez a jelenség nem létezik, ha valójában a játékok nekünk eseti szórakozást biztosítanak és nem többek annál, akkor miért gondoljuk azt, hogy a leendő vásárlók reklamációja a játékaik hordozhatóságára megalapozottabb kérés, mint amikor petíciót írtak, hogy a Bioware változtassa meg a Mass Effect 3 végét.
Ilyenkor jön a demagógia csúcsa, hogy azért mert fizettem a játékért. De
1) azt senki nem garantálta neked, hogy az egyszer megvett játékod az életed végéig minden megjelenő rendszeren futni fog. Érdekes módon azért senki nem hápog, hogy az 1996-os Duke Nukem 3D-t a mostani pécék nem nagyon tudják értelmezni, hiába vetted meg anno egy vagyonért. Tudomásul kéne venni, hogy egy játék mindig az adott rendszerekre készül el, egy adott időszak gépeire, nem pedig 30 éves supportra. Persze előfordulnak kivételek, de hadd ne kelljen részleteznem hogyan néz ki akár egy előzőgenerációs játék is PS4-en, vagy Xbox One-on. Nem véletlenül tombol a remake láz.
2) jó lenne már elengedni végre, hogy a kifizetett játék az enyém. Súlyos tévedés, nem az enyém és nem a tied! A kiadóé. Ezért tilos a sokszorosítása és utólagos terjesztése. Jogosult vagy a használatára ha kifizeted az árát, de nem ... a ... tied! A digitális terjesztés vártnál lassabb térnyerésével ez még egyértelműbb lett. Ha a kiadó úgy dönt az adott játék a jövőbeli támogatást nem éri meg, akkor simán megvonhatja akár a korábban beígért tartalmakat is, lásd Anthem, de az Epic a háztáji Game Store-ról is leszedte a jövőbeli fejlesztések tervezett ütemezését. Nehogy már számon lehessen kérni rajtuk bármit is.
Ha fizetsz egy játékért, megkapod és játszhatsz vele. Ennyi jár és semmi más. Esetleg az előzetesen beígért bónuszok. Maximum. De konkrétan mi értelme lenne a mostani játékodon egy újabb rendszeren játszani? Azt szeretnéd ha ugyanígy nézne ki mondjuk a Doom Eternal egy hat évvel későbbi rendszeren? Vagy azt hiszed, hogy a grafikai pakk majd ingyé’ lesz, vagy csak minimális felárral? Ezt hittük akkor is, amikor a Ubisoft belengette a Live Service modellt az Assassin’s Creedek kapcsán. Kevesebb játék, több éves támogatással. De végül csak kiderült, hogy ez csak a fizetős tartalmakat rendszerszintű megjelenését fogja jelenteni és a jövőben is ugyanúgy érkeznek az Assassin’s Creedek, ugyanúgy további fizetős kiegészítésekkel. De hogy mást is mondjak, a Call of Duty is beállhat a sorba. De tegyük fel, hogy varázsütésre ez a szokás megszűnik a következő generációra és a kiadók valahogyan megoldják az évekkel ezelőtti játékok utólagos grafikai felhúzását. Kérdem én, azt a grafikai patchet ki fogod fizetni egy olyan játékért, amit a többség akkor sem játszott végig, amikor újdonság volt? Nézzétek meg egyszer a New Game+ számokat, több mint beszédesek.
Hogy mit gondolok személyszerint erről? Hogy aki a mostani játékain akar játszani az őrízze meg a mostani gépét és inkább azt presszionáljuk, hogy a jövőbeli rendszerek képesek legyenek magukból kihozni a maximumot, ne pedig „nosztalgiakonzolaink” legyenek. De leginkább azt gondolom, hogy olyan lépéseket kéne elvárnunk a gyártóktól (hardver/szoftver egyaránt), ami a játékosok érdekét szolgálja, nem pedig a gyártás „áramvonalasítását”. Mert a mostani generáció többet vett el tőlünk, mint amit adott.
Sokat elárul a színtér jelenlegi állapotáról, hogy az indie piac feltört, mint a talajvíz, miközben komplett műfajokat temetett el a szakma, lásd a ritmusjátékok, vagy real-time stratégia, de talán egy-, nagyon maximum két kezemen meg tudnám számolni azokat a játékokat, amiknek a Rage 2-nél összetettebb története volt úgy az egész generációban. Az olyan játékokat, amik komplexebb fizikai interakciót igényelnek egy lakat lelövésénél teljesen kivetette a műfaj magából és ezért fordulhatott elő az, hogy mindenki rácsodálkozott a Breath of the Wildra pár évvel ezelőtt, mert a mezőny leggyengébb konzolán újra feltalálta azt. 2019-re eljutottunk odáig, hogy a Resident Evil 2 remake(!) több felületen is elvitte az Év Legjobb játéka címet, egyebek között az egyik legrangosabbnak tartott Golden Joystickon is. És az feltűnt valakinek, hogy imádott-szeretett fejlesztőcsapataink (igény szerint mindenki gondoljon a kedvencére) zöme ebben az érában jó ha két játékot ki tudott préselni magából? A CDProjectRED a Cyberpunk 2077-tel HA belefér még a jelenlegi generációba, akkor van kettő, azaz kettő darab címe a mostani eresztésre, de például a GTA V-tel haknizó Rockstar a Red Dead Redemption 2-n kívül konkrétan semmit nem csinált az elmúlt 7 évben. A jelenség desszetjeként meg végignézhettük a Bioshock játékokat jegyző Irrational Games szétverését, a Bioware leépülését, Kojima kreatív kiürülését, a Pandemic és a Visceral szélnek eresztését, a komplett Bethesda elhülyülését, az Electronic Arts gátlástalanságát, az Avalanche Studios sorozatos kudarcát, végül pedig az ívet, aminek a végén a Ubisoft eljutott a tökéletesen megjósolható Ghost Recon Breakpointig. Kihagytam valakit?
Én senkit nem akarok megijeszteni, de ha a most megkezdett tendencia marad, akkor komoly esélyünk van arra, hogy a jövő konzolain még a mostaninál is hülyébb játékokkal fogunk játszani, még több fizetős tartalommal, cserébe úgy fognak kinézni, amihez képest Amerika kapitány segge vásári bohózat csupán.
Ilyen kilátások mellett komolyan a visszafelé kompatilibitás a legnagyobb probléma, vagy akár csak a harmadik legnagyobb probléma a jövő konzolait elnézve? Ugye, hogy nem.
