Eljutottam a Gengszterosztag megnézéséig. Aki nem tudja ez egy idei film, Ruben Fleischertől (Zombieland - a film, nem a sorozat). A történet a negyvenes évek Los Angelesében játszódik. Itt tombol Mickey Cohen és bandája, rettegésben tartva a város minden polgárát, egyenruhását és magasrangú tisztviselőjét. Egy ponton a rendőrfőnöknél betelik a pohár és összeállít egy radar alatti, nem hivatalos akciócsoportot, hogy söpörjék ki Cohent az angyalok városából.
A film végülis szörnyű, de beszéljünk arról mi az ami jó. Impozáns a szereplőgárda, ez nem is lehet vitás. Josh Brolin, az osztag vezetőjeként önmagában egy jelenség a vásznon, Sean Penn -habár egyáltalán nem hasonlít az eredeti Mickey Cohenre- remekül hozza a gátlástalan, túlfűtött gengsztert, Nick Nolte pedig ... szóval ő Nick Nolte. Nehéz elhinni róla, hogy bármelyik forgatáson józan lenne, sőt egyre valószínűbbnek érzem, hogy a Warrior vége felé, az ominózus dühkitöréses pillanatához nem sokat kellett gyakorolnia a tükör előtt.
Ami még tetszett, a díszletek, a ruhák, meg úgy általában a korszak vizuális ábrázolása tulajdonképpen rendben van. És ennyi! Durván ennyi érdemleges dolgot találtam a Gengszterosztagban, dacára annak, hogy nagyon-nagyon vártam ezt a filmet.
A problémám első körben a történet és annak megvalósítása. A történet nagyon vékony, szörnyen gyenge. Összeáll a gengszterosztag egy olyan megtorló akcióra, ami maximum a fuck szó itt-ott felbukkanása okán taszította a filmet az R-rated kategóriába, de egyébként ez a törvényen kívüli, jelvénymentes halálbrigád mindenkit csak leüt, lábon lő, senkit sem öl meg. Ha a rosszfiúk közül valaki valamilyen csoda folytán mégis életét vesztené az tuti azért lehetséges, mert az autós üldözés hevében kiejtett a kezéből egy gránátot. Persze ha már bénák, legalább gonoszak legyenek, például fojtsák meg Giovanni Ribisit, hogy még ártalmatlanabb akció folyhasson Cohen ellen. Nekem ez az egész felállás hiteltelen volt, egy Brolin féle önérzetes rendőr, aki még a jelvényét viselve is hajlamos túllépni a hatáskörét, nem hiszem, hogy annak hiányában, a rendőrfőnök bizalmát élvezve beérné néhány kurvás pofonnal.
A másik gondom, hogy a cselekmény amellett, hogy eleve botegyszerű (lecsapnak Cohenre, ő visszavág, a dolgok elfajulnak, stb) igazából végig súlytalan marad. Az a fajta révetegség, amivel Ryan Gosling méregeti a körülötte zajló eseményeket a film egészére is kiül. Az akciójelenetek ugyanolyan feszültségmentesek, mint Mickey Cohen alkalmankénti kirohanásai; a lehallgatásos szál igazából placeholder, a krimi érzést nem erősíti a 
filmben ... és Ryan Gosling egészen egyszerűen minden jelenetet megöl azzal a kifejezéstelen, enervált tekintettel. Ha örül, ha fűti a bosszúvágy, ha kétségek gyötrik, ha éppen túl van egy jó numerán, tökmindegy, Ryan Gosling arca olyan megbízhatóan hozza ugyanazt az egy kézen megszámolható izomszálat igénylő mimikát, amivel még Chuck Norris apánk is büszkélkedett, mielőtt a botox éra megszállta Hollywoodot. Állítólag generációja legjobb színésze. Nos, amennyiben ez komoly, akkor elég komoly szarban vagyunk, srácok! De legalább nincs ezzel egyedül. Ott van például Emma Stone. Néha komolyan elgondolkodom a női színészeket casting alapján választják-e ki, vagy a díszlettervező szava dönt a kérdésben, bár a szerep nem is kívánt sokkal többet. Mondjuk Gosling és Stone végül össze is jönnek a filmben, no way! De visszatérve a Gengszterosztagra. Túl sok a szereplő ahhoz, hogy egy szűk két órás filmben érdemben lehessen foglalkozni velük, úgy hogy közben a történet is haladjon. Legalábbis Fleischer rendező úr képtelen erre. Ennek hála a western revolverhősként parolázó Robert Patrick bár az egyetlen, akinek a filmben van valami stílusa, mivel figurája kidolgozatlan, az összes jelenete öncélú pózerkedéssé satnyul. Arról már nem is beszélek, hogy a sztori tele van lyukakkal.
Végül az utolsó nagy gond az a kémia teljes hiánya a szereplők között. Az egy dolog, hogy Ryan Goslingnak nem hiszem el, hogy szerelmes. Szerintem a Katrina hurrikán közeli tombolását is úgy nézné végig, mintha éppen 3 tégely válium hatása alatt lenne. A nagyobbik gond az, hogy ezt az érzést nem Gosling rontja el önmagában, a szereplőknek nincs igazi kapcsolata egymással néhány klisés egyezésen kívül, mint “nem akarom, hogy a gyerekem ilyen világban nőjjön fel”. Ezen a szinten meg is rekednek a dolgok, éppen ezért a drámai események semmiféle érzést nem váltanak ki az emberből. Itt van néhány erkölcscsőszt játszó szentfazék puskával a kezében, akik mindig csak lefegyverzik az ellent. Néhány tizenévvel ezelőtt az ilyen bosszúfilmek úgy néztek ki, hogy egy Cohen-féle érdekeltségi körbe tartozó bárba bement pár nehézfiú és szétvágott mindent, amit ért, de úgy, hogy az alvilág is összesz.rta magát, most meg azon tökölnek hogyan küldjenek pinget Cohen székházába, hogy megtudják hol van. A Cartoon Networkön, vagy a Minimaxon ebből remek kis mesét lehetne faragni. Emellett a dialógusok is olyanok, hogy a hajamat téptem. Az Expendables-sorozatban elnézem, mert az direktbe B-film, de a Gengszterosztagnak stílusosnak kéne lennie, helyette a párbeszédek esetlenek, életidegenek, rosszul vannak a jelenetek előkészítve, sőt a vége felé már gyomorforgatóan giccses a film.
Összehasonlításként a ’97-es Szigorúan bizalmas csupán 20 perccel volt hosszabb, de minden karaktert megismertünk, Russel Crowe élete egyik legjobb alakítását hozta, ráadásul a film szinte tökugyanarról szólt, mint a Gengszterorsztag, csak ott fényévekkel jobb lett a végeredmény.
