A hétfő reggel - bármilyen közhelyes is legyen - senkinek sem kellemes. Éppen hogy kezdenénk felvenni a hétvége kellemes ritmusát tarkón vág minket a dolgos hétköznapok első reggele. Mindig az első fáj a legjobban, ezért szar a hétfő. Én sem különösebben találtam magam, csak kóvájogtam, próbáltam felidézni hol tartok olyan a hajnali rutin részéhez tartozó eszközöket, mint a fogkefe, kávé, uborka a malackáknak, stb. Miután beleküzdöttem magam több réteg ruhába és lementünk a kisboltba reggeliért bele is futottam jelen bejegyzésem tárgyába, egy konkrét helyzetbe. A pénztárnál hárman állunk, ebből az elöttünk lévő alig “kétszázas” kommersz szeszt, a mögöttem álló kannás bort vett. Háromból kettő alkoholt és még nem volt reggel nyolc óra sem...
Emlékszünk még Kövér László “lumpenprolis” és “fröccsért megvehető” időtálló hasonlataira, amit a panellakókra használt a történelmi távlatnak messze nem nevezhető múltban. Akkor ezen a “panelprolik” fel is kapták a vizet, nyílván joggal, hiszen milyen alapon stimatizál bárkit is egy politikai párt, egy közszereplő, közjogi méltóság, de őszinténszólva bárki? Ez tiszta sor. Ma reggel viszont szörnyű látvány tárult elém és az a gond, hogy Őrmezőn kezd a jelenség megszokottnak tűnni. Unatkozó munkanélküliek és nyugdíjasok b.sszák a rezet a köztereken, vizenyős tekintettel bámulva maguk elé, összefüggéstelenül morogva valamit, amit hajdanán talán beszédnek nevezhettek. Elég látványos alibikkel mozdulnak ki otthonról, leginkább kutyát sétáltatni, vagy lottózni. Tudok olyan nőről, akiből már reggel nyolc után(!) ömlik a cefreszag.
Aki volt már lakást vásárolni, ad abszurdum dolgozott már ingatlanosként (mint pl. én) az tudja, hogy az ilyen alakok puszta látványa is inflálja a környékbeli lakások árát, ugyanis senki nem akar alkoholisták lakta környékre költözni. Következésképpen ez a látvány közvetlenül káros az egész lakótelepre és a lakóközösségre. Jóllehet ezek a figurák természetüknél fogva ártalmatlanok, mégcsak nem is hangoskodnak, mégis jelen vannak a városrészünk minden szegletében, ahol szeszt lehet kapni.
Persze lehet, hogy mindezt csupán én lihegem túl, így utánanéztem a dolgoknak kicsit. 2003-ban létezett egy úgynevezett Johan Béla nevű népegészségügyi program, ami akkor az összlakosság 5-10 százaléka közé sorolta az alkoholisták számát, azaz tíz emberből egy ilyen problémákkal (is) küszködött. A program célja az volt, hogy többek között ezt a számot is drámaian csökkentse 2012-ig. A hivatalos számok ugyan csökkentek, de így is több, mint fél millió(!) alkoholistát tartottak nyílván a hazai kórházak - az adatok azonban nem mérlegelték a megnövekedett alkohol eladásból és a házi szeszfőzésből származó károkat. Csak akiket az egészségügyi intézményekben regisztráltak. Zacher Gábor, a Péterfy Sándor utcai Kórház klinikai toxikológiai osztályának vezetője szerint 800 ezer körül volt tavaly a hazai alkoholisták száma, azaz inkább a J.B. tervben szereplő 2003-as arányok felső küszöbéhez közelít, mintsem az alsóhoz. Szintén ezt támasztja alá, hogy 2006-ban afféle hungarikumként Magyarország vezette az alkoholfogyasztás nem éppen elegáns listáját az Európai Unión belül. Mindezt úgy, hogy az európai közösségnek ‘73 óta tagja a nagy vedelő Írország is és őket is sikerült lenyomnunk. Szép volt!
Komolyan ennyi alkoholista van Magyarországon 2013-ban is? Semmi nem változott? Vagy ha változott kifejezetten hátrányára? Igaza lett volna Kövér Lászlónak? Ne már!!!
