Kíváncsi voltam a Sopranosra, tekintve, hogy mindenidők egyik legtöbbre értékelt sorozata. 9.2 pontos Imdb átlagával magasan vezet személyes kedvencem a Sons of Anarchy előtt (8.5 pont). Meg ajánlgatták már páran, úgyhogy belevetettem magam és őszinténszólva egyáltalán nem vagyok meggyőzve.
A történet középpontjában Sopranóék állnak, szűkebb értelemben a családfő, Tony Soprano, aki a helyi kis Donból módszeresen egyre nagyobb vezető lesz. Ezzel pedig egyre több konfliktus jár mindkét családon belül és azon kívül is.
James Gandolfini szenzációs a dührohamokkal küszködő maffiavezér szerepében és ez a tipikusan olasz maffiás ízvilág is többé kevésbé jól el lett találva, amit az is jól mutat, hogy nem kell minden epizódban paradicsommártásos pennét zabálni ahhoz, hogy tudjuk ki és honnan jött.
A Maffiózók legnagyobb hibája (így a második évad elejéhez érve), hogy a sorozatot kitöltő történeti szálak, sőt még a vezérmotívum is teljesen érdektelen. A maffiafilmek műfaja nem a tegnap találmánya, jó pár olyan mű készült ebben a műfajban, ami máig érezteti hatását. Ennek ellenére a Maffiózók vesz egy 180 fokos fordulatot és a gengszterek világát a szürke hétköznapok utcaporába rántja le. Ahol a don nem a karosszékében forgolódva tölti a napokat, mint az Uralkodó. Ahol a szakszervezet a probléma, a család a probléma, a szenilis anyu és a személyes ambíciók, mindezt azonban olyan tápértékben szegény kiadásban hozza el nekünk a Maffiózók, hogy mi tegnap már visszatértünk Adrival a Terápiához. És nem pusztán azért, mert annak egy epizódja 20 perces, szemben a Maffiózók közel egy órás részeivel.
Itt van például Pussy, akinél lebegtetik, hogy valamit tervel a háttérben a Sopranók ellen, a gond csak az, hogy előzőleg semmiféle kapcsolatunk nem alakult ki Pussyval, ami miatt érdekelne ugyan mégis mire készül. Ugyanez a helyzet a verőlegénnyel, Christopherrel, aki forgatókönyvírói álmokat dédelget. Meghallgatásokra jár, szerepeket próbál, de pontosan miért is érdekes ez egy maffiafilmben? Tony nagybátyja, Junior már több epizód óta egy rendelőben rostokol és ott beszél súlytalan családi értékekről. És sajnos a fontosabb vonalakkal is ugyanez a helyzet. Tony Soprano családja a szó minden értelmében irritáló. A lányát, Meadowt én szinte minden jelenetben ütném, mert egy hálátlan, pofátlan, felelőtlen ribanc aki mindenkit semmibe vesz maga körül, elsősorban a családját, aztán persze potyognak a könnyek, amikor az apja leülvölti a fejét, hogy mehet a híd alá, ha ott jobban érzi magát. A fiát annyira háttérbe tolták a második évadra, hogy néha engem is meglepett, hogy jé, még itt van.
A feleségnek vannak villanásai, amik jól sülnek el, de egyszerűen nem értem miért foglalkoznak vele, amikor többnyire nem csinál mást, mint mosogat, vagy szomorúan néz. Esetleg a kettőt együtt.
Az agyfaszdíj egyértelmű nyertese azonban Tony anyja, a szenilis, rosszindulatú hárpia, aki a családja mellett a néző idegeit is módszeresen felőrli az összefüggéstelen rinyálásával és sipákoló vádaskodásával.
És Tony Soprano pszichiáteri magánórái, ami kvázi a film keretét adná is a második évadra inkább terhesek már, mint érdekesek, mert az első évad óta nem tart semerre. Miért vannak dührohamai Tonynak. Csak nem az apja miatt? Miért mit csinált az apja? Mit érez, amikor péppé vereti valakinek a képét? Semmit. Hát ez baromi érdekes volt.
Szerintem egy kicsit túl van értékelve ez a sorozat. De persze az is lehet, hogy a negyedik évadtól hirtelen Meadow minden vakkantása jelentést kap, de én mindig is utáltam a kiegyensúlyozatlan ritmusú filmeket, csak úgy, mint a sorozatokat. Az a baj, hogy a készítők nem tudnak elvonatkoztatni a realitástól. Engem nem érdekel a terápiára szoruló nagyfőnök, a bigámiás alvezérek, a plátói pettingelő nyálas pap, meg a többi statiszta nyomora. A maffia működését akarom látni. Egy bűnszervezetét. Más bűnszervezetekkel való kapcsolatát és a köztük lévő háborút. Drámát, leszámolást, rendőrségi rajtaütést, stb. Amit a Maffiózók nyújt lehet hogy közelebb áll a valósághoz, de sokkal-sokkal szürkébb is, az esetek többségében pedig egyenesen idegesítő.
Ez teljes mértékben magánvélemény. Elképzelhető, hogy folytatni fogom, de sokkal visszafogottabb lelkesedéssel, mint ahogy elkezdtem és ha még sokáig szivatnak ezzel a nulla fordulatszámú történettel, akkor lehet visszaváltok Walking Deadre. Abban legalább néha történik valami.
