Gyorsan a tárgyra térek, én most voltam először „aréna koncerten”. Egészen egyszerűen 17-20 ezer forint egy koncertért még úgy is sok, hogy a legtöbb fellépőt hónapokkal előre bejelentik. Elméletileg még akkor sem lenne megterhelő a jegyár, ha havi 5 ezer forintot tenne rá félre az ember a fellépésig, de a valóság az, hogy a jobb koncertekre elég gyorsan kikerül a teltház jelző, mint itt is. Szóval már szeptemberben megvolt a jegyem és meglepően visszafogott izgalommal vártam mit tartogat az este.
Bejutás
Nagyjából axiómaként tekinthetünk arra az állításra, hogy Budapesten nincsenek jó koncerhelyszínek. Az A38 kong, a Barba Negra Track széléről semmit se látni – én onnan (nem) láttam a Stone Sourt – a Dürer hangosítása legendásan rossz, a Park meg csak nyáron van nyitva. Mondjuk ez utóbbiban sorstársak a legtöbb szabadtéri helyszínnel, de a Parkban legalább a hangosítással nem volt eddig soha gond. Ezen kívül meg van az Aréna.
Na most az első élményem az volt, hogy megérkeztünk a napközbeni tomboló szelet váltó farkasordító hidegben és a csarnok bejáratától elterelték az egész sort a metró feljáró szájáig, hogy ott leírjon egy kurflit majd egy másik úton visszatereljenek mindenkit. Láthatóan azért, mert az Aréna előtt, mármint annak területén belül egyszerűen nem fér el(!!!) ennyi ember. Felépítettek egy sportcsarnokot, ami nincs felkészülve a hivatalosan kiírt 12.500 ember egyidejű fogadására, csak ha a környező közterületeket is belakják velük. Agyrém, főleg úgy hogy egyébként megvannak ezek a cikk-cakk alakú vájatok, amik elvileg(!) a tömeg beengedését szolgálnák, de ezek látványosan alkalmatlanok ekkora létszám kezelésére. Nem is próbálkoztak vele. Szóval a tippem, hogy aki az Arénát építette nem tudta mit jelent 12.500 ember odakint, legfeljebb odabent. Ennek az eredménye az volt, hogy hiába érkeztünk kapunyitás előtt fél-háronnegyed órával és hiába volt kézben a jegyünk, végül pár perccel lekéstük a Behemoth rajtot, akik viszont tűpontosan foglalták el a színpadot és indították a programot a Wolves ov Siberiával.
Az apróbb bosszúság mellé egy másik is társult, ugyanis előzetesen azt kommunikálták, hogy az Aréna területén csak kártyával lehet fizetni. Na, hogyha ezt úgy értelmeztük volna, ahogyan elhangzott, akkor például buktuk volna a ruhatárat (300 forint / kabát), ahol nem csak elfogadnak kézpénzt, de még véletlenül sem lehet fizetni kártyával. Az árak amúgy az egekben vannak, három deci bor és egy sör került 2.500 forintba.
A koncert
Lehet bármit mondani az instacelebkedést nyomasztóan túltoló Nergalra, de az általa vezetett Behemoth olyan csúcsprofi zenekar, hogy döbbenet volt nézni őket. A hangzás valami olyan elképesztően jó volt, hogy megkockáztatom, hogy sosem szóltak még ilyen tisztán élőben. Legalábbis itthon. Az más kérdés, hogy ez a zene mennyire kívánkozik a nagyszínpadra. Én továbbra is azon a véleményen vagyok, hogy a Behemoth alapvetően egy klubzenekar, egyszerűen jobban működik ott ez a dinamika. A díszleteik sem arra valók, hogy egy fesztivál huszonpluszadik sorában is jól lássák. Nekik, mint zenekarnak ez a turné egy hatalmas lehetőség és példaértékűen éltek is vele, de ez nem csak nem az ő léptékük volt, de nem is az ő közönségük.
Nem tudom előrébb hogy nézett ez ki, de az álló helyen a Blow Your Trumpets Gabrielre sem igazán reagált senki, szóval nem csoda, ha a nyolc dalos felhozatal többi tételétől sem lehetett várni érdemben mást. Szerintem kurvajók voltak, de ez az este látványosan nem róluk szólt.
A Slipknot megjelent. Intro + Unsustained + Disasterpieces és már dübörgött is a buli. Illetve dübörgött volna, mert amilyen jól szólt előzőleg a Behemoth olyan szarul a Slipknot és a potmérekkel szinte a koncert végéig nem sikerült közös nevezőre jutnia a technikusnak, amit egyszerűen nem tudok megbocsátani. Amikor egy Subscribe koncert kristálytisztán tud szólni a Parkban, akkor nehogy már egy Slipknot kaliberű produkciónak gyűljön meg a problémája a hangosítással!
A legmeglepőbb mégis az volt a tisztelt egybegyűltek mennyire passzívan fogadták a dalokat, amire némi magyarázattal szolgálhat a Slipknot 2020-as státusza. Nem az a feltűnő, hogy az elmúlt majd’ 25 év után (jézusom!) a zenekar főbb tagjai már keményen tapossák az ötvenes éveiket, hanem az, hogy a kétségtelenül szupersztár státuszuk mennyire kicserélte a közönségüket. Érzetre a Slipknot koncert ma már semmiben sem más, mint a Metallica, vagy a Guns ’n Roses és formavilágát tekintve nagyjából ugyanazok a joviláis arcok is mennek ki rá, akik másnap kicsaphatják az asztalra a vállalati tárgyaló reggeli, kávégőzös CEO ülésén, hogy ők mennyire 
progresszívek, vagy azok a figurák, akik ezeknek a bandáknak a számaival nőttek fel. Na most, ezek egyike sem fog fejest ugrani a moshpitbe. Meglepő volt látni egy egész sor kisestélyibe öltözött hölgyet, akikről az első gondolatom az volt, hogy vagy nem tudják hova érkeztek, vagy ők kifizették a duplafeláras VIP Pass-t. Na ők sem fogják szétverni a színpadot a ráadásért, az is tuti. De a furcsa az, hogy más sem. A „csóró rocker” sztereotípia miatt az hittem a legolcsóbb helyen lesz a legjobb a buli, hiszen ide jönnek a kemény arcok és adnak majd a hangulatnak. Reménykedtem benne. De némi ugráláson kívül nem történt itt a világon semmi. Talán azért, mert hiába itt tömörült a legtöbb ember, ez a zóna volt a legtávolabb a színpadtól és ide az élménynek sosem a teljes értéke jut el, csak egy része. Azt még nem tudtam eldönteni, hogy ennyire csupán a töredék része jutott csak el hozzánk mindannak, ami a színpadon történt, vagy ennyire nehezen volt megmozdítható a tömeg, de a nagyobb pásztákat elnézve azt kell mondjam a kiemelten sem volt különösebb mozgolódás, maximum a becsületes csápolás.
Ez a másik, hogy nem tudom ki felel a kijelzőkért, de olyan marha picik voltak mind a két oldalon, hogy éppen csak nem tették feleslegessé a meglétüket.
Végül
Az az igazság, hogy alapvetően nagyon jól éreztem magam a Slipknot / Behemoth bulin, de az az érzésem, hogy az Aréna az a közönségszűrő, amin pont azok akadnak fenn, akiknek koncert szempontból nem biztos, hogy kéne. Most értettem meg, hogy a közönségdinamika mit jelent. Míg hálásabb körülmények között a Slipknot egy maradandó emlékű koncertet adott volna, így egy remek színpadi látványosság volt a tömegek szórakoztatására. Aztán az is lehet, hogy egészen egyszerűen ahogyan a Behemothnak jobban áll a klubszinpad, a Slipknotnak is hazaibb terep lenne a fesztiválok, akár mondjuk a sajátgyártású Knotfest, nem pedig ez a VIP páholyos sportközpontok. Erre a választ a tavalyi VOLT adta volna meg, de az kimaradt. De talán nem is baj. Egyre inkább azt érzem magamban, hogy van még bennem talán két-három koncertre való energia, aztán annyi. De ugyanakkor azt látom, hogy nagyjából ugyanennyi zenekar is van, akiket szívesen megnéznék élőben (az új felállású Nightwish, Muse, meg talán még egy). Szóval lehet, hogy nem az energiám fogy, hanem az érdeklődésem. Mondjuk majd’ három évtizednyi koncertjárás után az vesse rám az első követ, aki még sosem gondolkodott el ezen.
