Lényegében általános iskolás korom óta járok koncertekre, egészen onnantól datálva, hogy szüleim nyertek pár jegyet egy jótékonysági ’csapda koncertre az akkori PeCsába, egészen a tegnapi Stone Sour buliig. Ott voltam az első pár Pepsi Sziget fesztiválon (amíg volt metál színpad) és lényegében az összes fellelhető létesítményben jártam már – a Papp László Arénát is „zenementes” állapotában láttam csak, más események kapcsán. De azt amúgy is nehéz lenne a hagyományos zenekari események közé sorolni, hiszen amennyiért oda osztogatják a belépőket az lenne a csoda, ha a lenti 5 pontból bármelyik megvalósulna ott. Szóval az általános hazai állapotokra vonatkoztatva én ezt a pár problémát fedeztem fel visszatérő nehézségként az elmúlt közel 30 év alatt.
-
Kiszámíthatatlan hangzás
Az ember tisztában van vele, hogy egy rock koncert szerencsés esetben nem playback buli, meg aztán van az a színtér ami nem is engedheti meg magának az efféle skandallumokat. Tudjuk, hogy bulizni megyünk, ahol nem az a világ első problémája, ha a mélyek elnyomnak szinte minden más hangszert és hangszínt. A gond az, hogy 10 koncertből nagy jóindulattal 8-on penetránsan rossz a hangkeverés és sokszor csak azért lehet beazonosítani 1-1 dalt, mert kívülről fújjuk az egyes albumok minden trackjét. Hatalmas különbségek vannak hangzás terén abban hova állunk és ezek egy része hangtechnikailag igazolható, de az nem, hogy még a legjobb helyen is elmegy a hangzás, de arrébb már kifejezetten szar. Tudjuk, hogy vannak zenekarok, akik akkor sem szólnak jól, ha saját technikai csapatot hoznak magukkal (lásd Mayhem), de pl. a Dürer rendezvényház évek óta az ergya hangzás szinonímájaként él a köztudatban, ami kizárólag azért megbocsátható, mert cserébe igen aktívak és olyan zenekarokat hoznak el Magyarországra, akiket senki más.
A Budapest Parkban például egész jól sikerül eltalálni a soundot, de ezt is nehéz belőni, hogy pusztán azért, mert van elég tér, hogy (jól) szóljon, vagy tényleg tudnak ott valamit, amit mások nem. Egyébként simán el tudom képzelni, hogy a Wellhello közönség kitérne a hitéből, ha olyan koncertet kapna, mint ahogyan néha a Cradle of Filth meg tud szólalni idehaza. Nincs mit tenni, a jelek szerint nem mindenki van tisztában idehaza azzal hogyan kell tologatni, csavargatni azokat az átok potmétereket.
-
Penetráns kiszolgálás
Gondolom nem kell magyarázni, hogy amikor egy társaság megy élvezni egy koncertbulit, azt nem lehet csak úgy, annak meg kell adni a módját, még akkor is ha egy 0.5-ös csapolt Soproniért 500 forintot kérnek el a Barba Negra Trackben. Ezzel számolni kell.
Az viszont kiborító, hogy a Budapest Parktól a Barba Negráig, a Szigettől a Voltig sehol(!) nem voltak képesek még megoldani a folyamatos és főleg tempós kiszolgálást. A BNT nem egy különösebben nagy alapterületű helyszín, még kisebb a söntéspulthoz vezető út, de hogy oda is negyed órát kelljen sorba állni egyszerűen elfogadhatatlan 2018-ban. Pláne egy hétfői koncertnél, amikor az ember melóból esik be és mindenhez van kedve csak sorba állni nem. Ilyenkor az ember téphet centit, hogy az első pohár legurítása után hajlandó-e másodszor is nekifutni annak a negyedórának (persze a koncert ilyenkor már javában tart), vagy már előre megvesz 2-3 pohárral és egyensúlyoz vele a tömeg közepén. Meglepő módon ebben még a PeCsa volt a leghatékonyabb, de emlékeim szerint még az A38-on is gyorsabban pörög a sor. A jelek szerint minél többen vannak egy koncerten, annál lassabb a sor, de ezt a helyzetet nem elfogadni kéne, hanem megoldani. Nem véletlen, hogy sokan már a koncert előtt elintézik ezeket a vásárlásokat és már kóvájogva mennek a helyszínre, mert ezekkel az irreálisan hosszú sorokkal az sem szívesen szív, akinek nincs lehetősége alapozni.
-
Higéniás viszonyok
Néhány apróság megváltozott az évek során. Áldásos, hogy végre nem egy szocreál Pecsába kell begyűrűzni a kedvenc zenekarunkért. És hogy végre van egy olyan-, minden külsőségében szinvonalas szabadtéri helyszínünk, mint a Budapest Park, vagy mint a Barba Negra. Nagyon jól megközelíthetőek és mindegyiknek van saját 
hangulata. Egy valami azonban mindkettőben közös, a katasztrofális higéniás körülmények és itt elsősorban a mosdók számára gondolok. A Barba Negra Trackben hivatalosan 6000 fő fér el, de egyszerűen nincs elég mosdó ennyi emberre. A srácokat ez annyira nem zavarja, elintézik a könnyebb dolgaikat a helyszín mellett is akár, de a lányoktól folyamatos a panasz a rendezvény FB felületén. A Budapest Parkba kétszer ennyien is beférnek, de ott is visszatérő probléma a mosdók száma / állapota. Persze értem én, hogy nem lehet egy „cleaning menedzsert” felfogadni, hogy minden szám alatt újra és újra végigsikálja az összes ToiToit és nyilván nem is Hilton szintű minőséget várok el egy koncerten – mint említettem volt időm megszokni ezeket az állapotokat. A gond inkább az, hogy, így közel 30 év távlatából sem változott semmit a helyzet. Meg ez nem is kizárólag koncertállapot, mert a Szimpla Kert vécéje például évek óta állot húgy- és szarszagú, pedig a bulinegyed egyik legpreferáltabb helyszínéről beszélünk. Ehhez képest a Parkban egészen emberi állapotok uralkodnak. A Szigeten érdekes módon viszonylag lazán hozzáférhető bármelyik ToiToi, aminek a mibenlétét most nem firtatnám, nem véletlenül érdemes körbenézni a fák tövénél, ha esetleg keresztülvágna az ember. Nem igazán értem miért logikus, hogy kielégítjük az emberek folyadékszükségletét, de nem biztosítjuk a szükséges feltételeket annak távozásához. És mondom, ez nem friss probléma, hanem évtizedes...
-
A hátsó sor le van szarva
Ez talán a legfájóbb az összes közül. Mert az ember kellő rákészüléssel és/vagy alapozással fel tud tankolni egy jó kis esti koncertre. Esetleg még az alatt elmegy mosdóba egy arra érdemes kiszolgálóhelyiségben – esetleg pont ott, ahol alapoz. Ki lehet húzni a fenti pontok méregfogát és bár a hangzás ettől még nem lesz jobb, de ha erre tényleg nagyon háklis valaki, akkor igyon még kettőt és átlendül rajta :)
Viszont azt elég nehéz megértenem, hogy miért természetes (megint csak évek óta), hogy a koncert azoknak szól, akik odajutottak közvetlenül a stage-hez. Aki meg nem volt ilyen kemény és konfrontatív, annak marad a kispad. Csakhogy még a kispadról is lehet látni a meccset, itt ezzel senki nem foglalkozik. Nem csak a koncertjáró kultúra árnyoldaláról van szó, hogy a kétméteres állatok beállnak a 160 centis lányok elé a tömeg közepén, vagy arról, hogy merő jófejségből a bátrabbak felkapják a nyakukba a barátnőjüket, hogy hátulról aztán tényleg esélytelen legyen élvezni a szinpadi showt (ezek amúgy kib.szott irritáló jelenségek, kiváltképpen az utóbbi). Viszont arra nem igen van magyarázat, hogy miért nem evidens, hogy a nagyobb rendezvényhelyszínekre, de még akár a kisebbekre is, kivetítőket tesznek magasan a szinpad jobb és bal oldalára. Ezzel megoldható lenne, hogy ne csak az érezze jól magát, aki előre tudott furakodni, de az is, akinek ez nem sikerült. Arról meg már ne is beszéljünk mekkora poén lehet mondjuk kerekesszékesként bemenni egy ilyen bulira.
Hiszen a hátsó sorban állók is kifizették a jegyet, nekik miért nem jár Corey Taylorból ugyanannyi, mint annak aki ezért a felkéreckedett a pasija-, vagy apukája nyakába?
-
Determinált trash szórakozás
Hiába hívnak meg A-ligás zenekarokat koncertet adni, hiába jön egy jó technikai csapat és adnak nagyszerű koncertet, ha a helyszínek alapvetően arra vannak berendezkedve, hogy b.sszál be és bódultan üvöltsd a refrént, majd másfél-két óra múlva menj isten hírével. Az, aki nem ezzel a szándékkal jön rendesen meg lesz lőve azzal, hogy jelen legyen egy koncerten.
Az egész igazából onnan eredeztethető és a legjobban azzal azonosítható, hogy a mai koncerthelyszínek közelében nincs parkolási lehetőség. Barba Negra, Barba Negra Track, A38, Budapest Park, Dürer, a Sziget, de emlékeim szerint a Kék-Vörös Yuk is hasonló eset. A PeCsát lehetne felhozni pozitív példaként, de az ahhoz használt bizonyos parkoló inkább a közeli Közlekedési múzeumhoz tartozott.
Egyébként meg ne legyünk igazságtalanok, a magaskultúrának hódolók is biztos szembesültek már azzal mekkora fun parkolót találni például az Operánál.
Az a baj, hogy aki nem azzal a szándékkal érkezik egy koncertre, hogy sörözzön és kellően komoly érv és kényelem számára, hogy kint várja a parkolóban az autó, annak ez eleve nem adatik meg, mert lehetőség sincs rá. Kivéve az Arénánál! Meg is kérik a jegyárat.
Hiába érezzük jól magunkat, szeretjük ezeket a zenekarokat és fizetjük ki a jegyárakat, ettől függetlenül pontosan tisztában vagyunk, hogy mit fogunk kapni a pénzünkért és mivel javítható a koncerthangulat. Legyünk őszinték, egy nagyon költséges kocsmázás az, amit ma koncertjárásnak nevezünk. Csak a hangládából bömbölő Made of Scarshoz itt jár a zenekar látványa is - már a szerencsésebbeknek.
Aztán az is lehet, hogy bennem változnak a koncert iránti igények, amit egyfelől meg tudok indokolni, mert nyilván megváltoznak az igények 30 fölött és nem elég a minket körüllengő IHB (iszunk, hányunk, belefekszünk) mentalitás, hogy elkapjon minket a bulihangulat. Másfelől egyre-másra látom, hogy az acélbetétest kezdi leváltani a mezei sportcipő. Nem csak nálam, úgy általában másoknál is. Egyre kevesebb a zenekaros póló. Vagy azért, mert a színtér öregszik, vagy azért, mert egyszerűen kezdenek megváltozni a szórakozási szokások. Már nem igényel ideológiai azonosulást egy zenekar ahhoz, hogy élvezzük a buliját. Az egyik hazai zeneportálon volt hír nemrég, hogy King Ov Hell ott hagyta Abbathékat, mert nem tudott azonosulni a zenekar kicsit keresztényibb irányával és a kommentek között volt aki szerint „ennyi idős korra ezt ki kellene nőni”. Ezt a ködös „trúságot” lassan felváltja a realitás, ami mindenféleképpen egy pozitív irány. Lehet, hogy ez az igény lassan beivódik a koncertkultúrába is. Időszerű lenne ehhez alkalmazkodniuk a szervezőknek is...
