8.2 ponton áll ez a sorozat, pusztán azért, mert James Spadert jobban szeretjük, mint David Carusot. Pedig a Fekete lista semmivel sem jobb, mint a Miami Helyszínelők.
Két évad ment le a Fekete listából és néha magamat sem értem miért ülök le elé majd’ minden este. Amikor felhangzik otthon Ashlartól a „Hello, Lizzy” akkor félmosollyal nyugtázom, hogy ideje elütni az elalvásig hátralevő egy órát valamivel. Ehhez ideális a Fekete lista, mert pont annyi odafigyelést és koncentrációt igényel, amennyi a szunyáláshoz kell.
Aki esetleg lemaradt volna, egy körözött bűnöző, bizonyos Raymond Reddington önként adja fel magát az FBI-nak és kínálja fel tálcán az alvilág olyan figuráinak nevét, akikről a rendőrség alkalmasint még csak nem is tud. Igaz, cserébe védettséget kér, ráadásul csak egyik kezdő ügynökükkel, Elizabeth „Lizzy” Keennel hajlandó beszélni. Innentől minden epizód egy-egy ügyról szól a listáról.
A sorozatot amúgy éppen a felosztottsága teszi taccsra, egyszerűen egyik bűnözőről sem hisszük el, hogy valóban olyan nyakoncsíphetetlen figura lenne, mint ahogyan azt Reddington állítja. Egyesek ráadásul konténerszámra raktározzák a lőfegyvereket, ami komoly kérdéseket vet fel az FBI egyébkéknti hatékonyságával kapcsolatban.
James Spader nem véletlenül tűnt el a Csillagkapu után és habár folyamatosan foglalkoztatva volt nem csoda, hogy gyakorlatilag az Ultron koráig radar alatt maradt. Reddigton figurája jól áll neki és látszik, hogy élvezi, de egyébként minden más tekintetben a sorozat még a középszerig sem ér fel. Lizzy szerepében Megan Boone bántóan gyenge és bár látszik rajta, hogy igyekszik, egyszerűen hiteltelen FBI ügynöknek, pláne hogy körülötte senkin nem áll ilyen jól a sztreccs naci.
A háttérmunkálatok az FBI központjában zajlódnak, ami pont olyan, mintha valamelyik Helyszínelőkbe csöppentünk volna. Az egész bandából az indiai mindenes Aram ért az informatikától kezdve a biológián és a genetikán keresztül mindenhez, a többiek pedig az igazgatótól kezdve az utolsó izomagyú terepmunkásig (ez lenne Ressler ügynök) igyekeznek ehhez jelentőségteljes nézéssel és bólogatással asszisztálni. Mivel van egy relatíve egységes háttértörténet, így van ami összefogja az antológia-szerű részeket. Red és Lizzy kapcsolata, Lizzy magánélete, az események mögöttes jelentőssége, amit igyekszik hangsúlyozni a sorozat, de olyan, mintha ő maga sem hinné el, hogy ezek az összefüggések léteznek.
A Fekete lista igazából a második évadra éri el az eddigi csúcs és mélypontját. Csúcs, mert kitalálják merre menjen a történet. Elővakarnak egy súlyos titkokat hordozó Függeléket és rávilágítanak egy árnyékkormányra, a Patriótákra a Klikkre. Mélypont azért, mert a történet látványosan üresjáratba kapcsol és teljesen szétesik. Nem is az a baj, hogy a szereplőkkel képtelenség azonosulni, mert Red nem tűnik egy alvilági lángelmének, simán csak az elhízott Dr. Daniel Jacksonnak amin még a kalapfétise sem segít. Vagy Lizzyvel, aki egészen egyszerűen szörnyű.
Viszont minden párbeszéd egyszerűen életidegen és béna, nincs bennük tűz, lélek, spiritusz. Olyan ember írta, aki valószínűleg az akváriumában tartott halakon kívül máshoz nem beszélt még … soha.
Az események teljesen súlytalanok, a második évad második felétől olyan érdektelenségbe fulladnak a Fekete lista célpontjai, hogy már a sorozat sem foglalkozik velük. Többet látunk Lizzy tönkrement házasságának századik újrakérődzéséből, mint effektív a történetből. És ez még mind hagyján, de a sorozatban Spaderen kívül mindenki … értsd MINDENKI pocsék alakítást nyújt, még azok is, akiknek csak villanásnyi szerepük lenne. Persze ezekkel a papírvékonyságú karakterekkel nem is nagyon lehet mit kezdeni, de rossz belegondolni, hogy ezen a második évadra sem sikerült árnyalni a világon semmit. A figurák közti interakció mindenféle motivációt és kémiát nélkülöz, bárkivel történik bármi az a következő epizódra lényegében funkcióját veszti, teljesen lényegtelen, hogy (elvileg) van egy epizódokon átívelő történeti szál a háttérben. Ressler feleségének halála két epizód után feledésbe merül. Reddington sokáig húzza Lizzyt, hogy túlságosan FBI-os fejjel gondolkodik, de a történet előrehaladtával ezen a téren nem / sem történik változás.
De a legrosszabb egyértelműen a Lizzyt alakító Megan Boone. Elnézegetném egy más témájú filmben, de mivel nem abban a ligában indul, így mondjuk ki: látványosan pocsék színésznő. A jeleneteit nem eljátsza, csak felolvassa a szövegét. Az alakítás nála kimerül a változó méretűre nyitott szájtartásban. Ettől eltekintve minden jelenete unalmas, az egész jelenléte a képernyőn dögunalmas, minden érzelmére van egy arca, ugyanaz az arca. Nagyon ritkán lehet látni rajta bármiféle érzelmet, de ehhez is a technikusoknak zömmel fel kell robbantani valamit egy közeli sikátorban. Ráadásul az egész széria túl van húzva. Mindamellett, hogy a nagy megfejtés őrületesen kiszámítható a készítők úgy tesznek, mintha a Lizzy és Red közti kapcsolat nem lenne egyértelmű már a második-harmadik rész óta, mármint az első évadtól. Nincs ebben a sorozatban semmi eredeti gondolat, semmi izgalmas, látványos, vagy akár csak hiteles. Reddington az anekdotáival sokszor inkább nevetséges, mintsem komoly. Lizzyt hagyjuk. A többiek pedig jelentéktelenek. Ezt a Klikkes kormányokon felülálló hatalmat is úgy szüli meg a sorozat, hogy egy propaganda kézikönyvben több őszinteséget találunk, mint itt. Komolyan mondom, ha James Spader nem lenne itt szerintem a kutya sem nézné a Blacklistet.
Elgondolkodtam azon, hogy a Banshee sem egy különösebb megfejtés sorozat fronton, sőt megkockáztatom, hogy sokszor közelebb áll a bűnös élvezethez, mint a klasszikus értelemben vett jóhoz, de ezzel együtt van egy sajátos bája, mindamellett, hogy az akciójelenetek szenzációsak. Ezt csak azért mondtam, mert ott nincs összeesküvés, alvilág, összefonódik a bűnözőzseni az FBI-al, meg más hasonló svédcsavarok, mégis a maga egyszerű alapjaiból baromi jól építkezik. Mármint a Banshee.
A Fekete lista viszont egyszerűen csak enervált. Még Spader rajongóknak sem tudnám kifejezetten ajánlani, mert egyfelől ehhez túl sok kompromisszumot kell kötniük minden mással. Másfelől meg ehhez találnak más J.S. tartalmat is. Talán a sors akarta úgy, hogy ez a sokminden viszonylag témába vágóan felkerülhet a fekete listára. Csak azt nem értem mi tudott rávenni, hogy végignézzem…
