A lépés szerintem ugyanúgy meglep sokakat, ahogyan jópáran már fel voltak készülve erre, kiváltképpen az Alien Anarchy videó publikálása óta. Nem titok, hogy az a bemutató egy afféle puhatolózás volt részünkről, hogy az Otherworld közönsége hogyan reagál erre a tartalomra, habár nyílván mi is látjuk ennek a szándéknak a buktatóit, így nem is könyveltem el sem egyértelmű sikerként és végképp nem kudarcként. Hozta amit vártam. Átment.
A Let’s Play egy olyan forma ami egy teljesen újfajta kommunikációra és élményátadásra nyújt számunkra lehetőséget és nem mellesleg úgy tehetünk embert a tartalmaink mögé, ahogyan eddig nem tudtunk.
Egyfelől nem tudtunk, mert a hagyományos bemutatóink elsősorban narrációra épültek, ami egy tudatos döntés része volt és ezen soha nem is terveztünk változtatni.
Másfelől az akkori stáb (minden egyéb érdemük elismerése mellett) alkalmatlan lett volna Let’s Play videók felvételére azon a szinten, amit én elvárnék egy OW-s tartalomtól.
A mostani gárda viszont iszonyúan lelkes. Olyan erőt hoztak be a magazinba és olyan impulzív energiát, amit én már évek óta nem éreztem magam körül. Ezt pedig vétek lenne elfojtani, vétek lenne elnyomni és az eddigi tartalmaink közé szorítani.
Bizonyos értelemben a mostani csapat robbantotta szét az eddigi struktúránkat és képezte a legerősebb lökést számunkra a megfelelő irányba.
A Let’s Play tartalom világszinten kiszorította a hagyományos review-kat. Elég szétnézni itthon, vagy aki befeszült hungarofób tegye meg ugyanezt külföldön. Megváltozott a világ. Amit mi eddig csináltunk az ma már a kisebbség és a vicc az, hogy mi ezt az átállást már évek óta(!) terveztük, de sosem éreztük aktuálisnak a kérdést a fent említett okokból. Arról nem is beszélve, hogy a számok is azt mutatták, hogy ezt a döntést mostmár meg kell hoznunk. A nagyobb kérdés az volt hogyan hozzunk létre olyan Let’s Play-t, ami jelentősen megkülönböztethető a most piacon lévőktől. Elég sokat malmoztunk ezen a kérdésen, de érzésem szerint sikerült egy olyan végeredményt letenni az asztalra, ami önmagáért beszél és függetlenül a fogadtatásától egy hosszútávon fenntartható modellre épül. Amikor az OW elindult rengeteg kritikát kaptunk (főleg trolloktól) erre-arra, de nem törődtünk vele, mert tudtuk, hogy amit csinálunk jó lesz. Persze a céltudatosság és a fafejűség között sokszor nagyon vékony a határ, de ezzel együtt is úgy gondolom, hogy megtaláltuk a saját hangunkat.
A milliós kérdés a bemutatók sorsa. Nem fogok hazudni, nem tudom ezekkel mi lesz. Vannak játékok, amiket való igaz jobban be lehet mutatni egy hagyományos review-val (pl Assassin’s Creed, Life is Strange, MGS, stb), másokat meg szinte semmilyen más formában nem éri meg tálalni csak Let’s Playben (pl multiplayer, v. horror játékok). Viszont egy átlagos bemutató elkészítése durván egy hét. Alsó hangon egy hét. Ami alatt akár 4 Let’s Playt is fel tudunk venni, vagy még többet.
Őszinténszólva én nem szeretném ha a bemutatóink teljesen eltűnnének, hiszen kimutatható igény van rájuk. Az más kérdés, hogy emellett a formula mellett meddig érdemes kardoskodni. Mondok egy példát. Star Wars témában volt egy Battlefront és egy Ébredő Erő bemutatónk decemberben. Meglepő módon a filmbemutatónk köröket vert a játékra, ami azért is furcsa, mert a kommunikált tartalom ellenére mi továbbra is játékmagazinként élünk az emberek fejében. Szerintem. Ehhez képest azt látom, hogy a filmes tartalmaink nézettsége sokszor csúnyán elhúz a játékok mellett. Az mégis csak kemény, hogy a Szürke ötven árnyalata, az Agymanók és a Star Wars mindent visz. Mondhatnánk, hogy azért, mert ezek erős címek. Elfogadom, de akkor miért nem tart itt például a Witcher III? Annál még a Battlefield: Hardline bemutatónkat is többen látták. A Mortal Kombat X-et meg lenyomta az Agymanók bemutatónk. Egy „gamer” csatornán.
Hogy ez mit jelent?
Véleményem szerint időszerű kilépni a komfortzónánkból, mert ezek a számok éppen azt mutatják, hogy a közönségünk megváltozott és mivel mi évek óta sem tartalmilag, sem formailag nem követtük ezt a változást ezért sok területen keletkezett behoznivalónk. 2016-tal megtesszük azokat a lépéseket, amiket már réges-régen meg kellett volna. Reméljük sikerrel járunk :)