MacZoly

A lépés szerintem ugyanúgy meglep sokakat, ahogyan jópáran már fel voltak készülve erre, kiváltképpen az Alien Anarchy videó publikálása óta. Nem titok, hogy az a bemutató egy afféle puhatolózás volt részünkről, hogy az Otherworld közönsége hogyan reagál erre a tartalomra, habár nyílván mi is látjuk ennek a szándéknak a buktatóit, így nem is könyveltem el sem egyértelmű sikerként és végképp nem kudarcként. Hozta amit vártam. Átment.

Nem fogok politizálni, mert nem értek hozzá, nem érdekel és Magyarországon ez különben is egyet jelent az öngyilkossággal. Viszont szeretnék pár szóban emlékeztetni mindenkit, hogy az Ákos-ügy kapcsán kiderült, hogy a pitiánerség olyan felfoghatatlan mélységben gyökerezik itthon, hogy ehhez képest Kovács Ákos nőkről való értekezése a nagybetűs kispályázás.

A Nintendo már az alapkőletételt elszúrta a Wii U-val. A Sony a PS4 piaci sikerével ügyesen palástolja, hogy gőze nincs mihez kezdjen a konzolával. Az Xbox One-nal kapcsolatban pedig már a Microsoft sem táplál különösebb reményeket. A pécé piac pedig annyira margóra szorult, hogy a Warner-nek többe került volna kijavítani a Batman-t, mint amennyi eladást remélhetett volna belőle. Nagyon kéne a játékiparnak egy új ötlet, mert ha csak a szereplőin múlik, akkor 2017 is olyan lapos lesz, mint amilyennek 2016 ígérkezik.

Amikor bejelentették, hogy Xbox One backward compatibility-t néztem, hogy ez tökjó. Nem vittem ki a hátsómmal a plafont, de azért ez is valami, ne becsüljük le. Most meg látom, hogy a Sony kitalálta, hogy ők nem az előző generációval lesznek kompatibilisek, hanem az azelőttivel, mert nekik ez is megy. Várom a Nintendo válaszlépését a Gameboy játékokra. A játékipar kezd önmaga kib.szott paródiája lenni.

Kíváncsi voltam a Sopranosra, tekintve, hogy mindenidők egyik legtöbbre értékelt sorozata. 9.2 pontos Imdb átlagával magasan vezet személyes kedvencem a Sons of Anarchy előtt (8.5 pont). Meg ajánlgatták már páran, úgyhogy belevetettem magam és őszinténszólva egyáltalán nem vagyok meggyőzve.

Éppen ma olvastam a Kotakun, hogy amcsi sorstársaink úgy jártak, hogy a Heroes VII gyűjtői pakkjuk ugyan megérkezett, át is vették, ki is bontották, de nem volt benne semmiféle fizikai adathordozó. Se hivatalos zenei CD, sem a játékot tartalmazó DVD. Helyette egy digitális letöltőkód a vonatkozó tartalmakhoz. Néztek is nagyot szerencsétlenek, hogy hát ilyenkor mi van? Egyébként sanszosan annyira azért nem szeppentek meg, mert mostanában elég sűrűn van gond a pécés megjelenésekkel. Lásd Mortal Kombat X, Batman Arkham Knight, stb. Még a PS4 tábor is megúszta azzal, hogy a The Phantom Pain egyik DLC kódja hiányzott nekik, no de hogy az egész játék. Na ilyenkor mi van? Ugyanis papírforma szerint minden minden le lett szállítva.

Papíron azért nem tűnt ilyen hosszúnak ez a hónap. Mármint rövidnek. Mármint sűrűnek.
Tudtam, hogy lesz 3 fontosabb megjelenés, ami az én osztályrészemül jut, részint platformspecifikus okokból. Rare Replay, MGS V és most a Forza 6. Egyik sem két nap alatt összedobható bemutató, de azt nem hittem volna, hogy kitöltik a szeptemberemet.

8.2 ponton áll ez a sorozat, pusztán azért, mert James Spadert jobban szeretjük, mint David Carusot. Pedig a Fekete lista semmivel sem jobb, mint a Miami Helyszínelők.

Két évad ment le a Fekete listából és néha magamat sem értem miért ülök le elé majd’ minden este. Amikor felhangzik otthon Ashlartól a „Hello, Lizzy” akkor félmosollyal nyugtázom, hogy ideje elütni az elalvásig hátralevő egy órát valamivel. Ehhez ideális a Fekete lista, mert pont annyi odafigyelést és koncentrációt igényel, amennyi a szunyáláshoz kell.

Amikor ezt a posztot írom éppen kitette Shirin a leendő V. Élménytábor Facebook csoportjába a IV. Élménytábor bő 15 perces videóját, ami egyfelől szerintem az eddig készült legjobb táborvideónk, amit a legjobb táborunkról készítettek annó Theronék. Az, hogy miért késett egy évet az ötödik Élménytábor legalább annyira érdekes kérdés, mint hogy miért mondtuk azt 2014-ben, hogy nem lesz több. Akkor öntsünk tiszta vízet a pohárba!

Vannak érzékeny témák a társadalomban, a kutyatartás tipikusan ilyen és kezelhetetlenségét tekintve számos rokonvonást mutat a kerékpárosok nyavalyáival. A kutyafuttató-bicikliút analógián haladva találunk még számos hasonló példát, viszont van még egy közös a bringa-kutya jelenségben, a társadalom egy jelentős részét mindkettő irritálja. A probléma az, hogy erről sem a biciklisek, sem a „kutyások” nem hajlandóak tudomást venni.