MacZoly

Amikor átlépünk az óévből az újévbe titkon mindannyian reméljük, hogy ennek az ünnepnek van valamiféle spirituális jelentőssége. Mintha ez lenne az utolsó sánc, hogy amit erőből, furfanggal, vagy kitartással nem tudtunk megmásítani, azzal szilveszter után már nem is kell foglalkoznunk, hiszen új lappal indítunk. Mintha a pezsgő, a tüzijáték és a másnaposan belapátolt lencse lennének a mágikus összetevői ennek a kozmikusan vezérelt össznépi tabula rasának. A valóság azonban az, hogy aki hülye volt tavaly, az hülye lesz idén is. Vagy ha mégsem, annak valószínűleg nem sok köze lesz az újévi malachoz.

Nem terveztem belefolyni ebbe a néhány hónapja kipattant youtube botrányba, ami kétségtelenül a legnagyobb a videómegosztó hazai történetében. Két okból nem éreztem szükségesnek: Egyfelől mert túl kevés tény áll rendelkezésemre, hogy érdemi véleményt tudjak formálni, lózungokkal kardzörgetni, hangoskodni meg teljesen felesleges. Másfelől mert nélkülem is megtette már minden hullámlovas és napraforgó a mainstream médiától kezdve az utolsó clickbait „videjósig”.
Van a neten jópár olyan tinédzser, akiknek az igazságérzete lényegesen meghaladja a realitásérzékét, ami korosztályi sajátosság. Én is jártam ebben a cipőben, igaz, akkor legfeljebb a barátaimnak tudtam duzzogni miatta, nem sok tízezer arctalan idegennek.
Fiatalok, dúl bennük a tesztoszteron, úgy gondolják, hogy amit ők fekete-fehér igazságnak gondolnak, az az univerzális, követendő jó. No pontosan ezért nem bevett gyakorlat, hogy tizenéves fiúk és lányok felelős pozíciókat töltsenek be az igazságszolgáltatásban.

Időszerű lenne beszélnünk arról a három tapasztalatról, ami az úgynevezett AAA játékipar adott át a játékosoknak ebben a generációban. Tevékenységüket évek óta a hazugság, a megtévesztés, a kapzsiság és újabban a törvények figyelmen kívül hagyása jellemzi. Ragadozó viselkedésük nem csak a piacon, de saját falaikon belül is szedi áldozatait és egyre nehezebb rájuk máshogy tekinteni mint pénzszivattyúra, akiknek MINDEN más mellékes. Éppen ezért fontos három pillért kirántani a képletből, hogy legalább a gravitáció erejéig érje valami természetes erő ezt a piacot.

Magyarországon valamilyen régmúltra nyúló becsípődés miatt nagyon érzékeny téma a pénz és vagy nem szeretünk beszélni róla, vagy túlságosan is foglalkoztat minket kinek és mije van. Mivel az OW közösségi felületen működik úgy gondolom a transzparencia az egyik legfontosabb kérdés magunk felé és részetekről is, úgyhogy egy képzelt interjú képében lássuk mi indokolta ezt a lépést, főleg ebben a formában.

Lényegében általános iskolás korom óta járok koncertekre, egészen onnantól datálva, hogy szüleim nyertek pár jegyet egy jótékonysági ’csapda koncertre az akkori PeCsába, egészen a tegnapi Stone Sour buliig. Ott voltam az első pár Pepsi Sziget fesztiválon (amíg volt metál színpad) és lényegében az összes fellelhető létesítményben jártam már – a Papp László Arénát is „zenementes” állapotában láttam csak, más események kapcsán. De azt amúgy is nehéz lenne a hagyományos zenekari események közé sorolni, hiszen amennyiért oda osztogatják a belépőket az lenne a csoda, ha a lenti 5 pontból bármelyik megvalósulna ott. Szóval az általános hazai állapotokra vonatkoztatva én ezt a pár problémát fedeztem fel visszatérő nehézségként az elmúlt közel 30 év alatt.

Sosem volt még olyan megosztó érzés Star Wars rajongónak lenni, mint a Disney éra idején. Az eredeti trilógiánál nem volt probléma, mert azokat (lehet, hogy epizódonként eliptikus módon) mindenki szerette, míg a Baljós árnyakkal bevezetett új trilógiát kifejezetten sikk (volt?) utálni. A Disney korszak beköszöntével viszont ketté szakadt ez a közösség és a két szekértábor közötti olló minden epizóddal egyre csak nyílik. Amikor 2015-ben bemutatták az Ébredő erőt szerintem senki meg nem mondta volna, hogy pár év múlva már hónapokkal a bemutató előtt átkozni fogunk egy Han Solo(!!!) filmet. Ismerem az érzést, mert én körmöm szakadtáig védtem az Ébredő erőt, ugyanakkor igen proaktív módon benne voltam a Solo haterek klubjában. Szóval engem sikeresen elidegenített magától a franchise mindössze néhány év és egy Utolsó Jedik alatt. És ezzel együtt él most bennem egy kettős érzés...

Éppen a napokban gondolkodtam el azon, hogy mennyire hiányzik nekem a klasszikus Metal Gear Solid élmény és ezzel egyidejűleg belesajdult a szívem, hogy bár csak látnám már végre Kojima új játékát, a Death Strandinget mozgás közben. Aztán felmerült, hogy ez miért nem javítana semmit a mostani állapotokon és miért lehet, hogy ebben a generációban nem is fog már megjelenni a Death Stranding.

Szinte már kínosan közhelyes az a tézis, mely szerint a Youtube egyre szarabb felület, nem szolgálja a nézők és a tartalomgyártók érdekeit, hátrányára változik, stb. Én úgy érzem az utolsó sáncon túl is kitartottam amellett, hogy ezek a panaszok és kritikák egy felfújt problémaegyüttes, ami inkább csak nézettebb csatornáktól érkező, de kisebbségi zajongás, aminek nagyobb a füstje, mint a lángja. De a Google itt nem állt meg és a jelek szerint az utolsó sáncon túl kitartókat is meg akarja győzni arról, hogy a Youtube semmire sem jó. Sikerült!

A kritikák nagyon dícsérték és nekünk is nagyon tetszett a Szárnyas fejvadász 2049, ami hasonlóan nehezen adja magát, mint három évtizeddel ezelőtti elődje. A többnyire pozitív kritikák általában katalizátorként hatnak a moziknál és általában meggyőzik azokat a nézőket, akik éppen azon a héten, éppen moziba mennének valami jó filmet megnézni.

Bevallom, hogy nagyon sokat hozzátett a döntésem meghozásában az, hogy rendszeresen olvasom Handrás blogját és valamikor április közepén úgy döntött, hogy abbahagyja a dohányzást. Ehhez a döntéséhez és a hozzá szükséges kitartáshoz pedig sok-sok erőt kívánok neki, pontosan látom a saját környezetemben is, hogy ehhez mekkora akarat kell és hogy éppen ezért mennyien képtelenek rá.