MacZoly

2011-es megjelenése óta kíváncsi voltam a Playstation Vitára, érdekelt ez az érzés, amit a Sony elképzelt az emberek számára. Mégis a konzolpiac egyik legnagyobb szereplőjéről beszélünk és amikor nekik van egy víziójuk a játékosok számára arra illik odafigyelni, hiszen az lehet sokunk számára a jövőbe vezető kikövezett út. Néhány hete kifejezetten rámtört a PS Vita iránti sóvárgás, úgyhogy Shirin megszánt engem a sajátjával én pedig néhány hétig Vita tulajdonosként élhettem a Vita tulajdonosok mindennapjait. A tapasztalatom igen vegyes volt.

A magyar televíziózás humortörténetének volt egy olyan (sötét) időszaka, amikor Ihos József Kató nénije, a Szeszélyes évszakok és a Gálvölgyi show határozta meg a nép humorszintjét. Viccpápáink időtállónak nem nevezhető performanszai persze már akkor is csak egy jól körülhatárolható korosztálynak számított fogyaszthatónak - aki esetleg lemaradt róla bepótolhatja bármelyik Irigy Hónaljmirigy produkcióval. Szóval a lényeg az, hogy ebben az érában létezett Maksa Zoltán-, a kor kreativitásának megfelelően csak Maksa híradónak nevezett, gépi nevetéssel megtámogatott előadása, amiben erősen karikírozott híreket olvasott be, súrolva, de át nem lépve a polkorrektség, akkor még nem ennyire véresen komolyan vett határát. Szilveszterkor azonban Maksa Zoltán nagyon vékony jégre tévedt, ami be is szakadt a “humorista” alatt.

Ma reggel egy érdekes cikket mutatott nekem Sas kollega. A PCGuru egy tegnapi írásában hosszasan taglalta, hogy micsoda egetrengető f.szság az 1956-os témájú Assassin’s Creed és képesek voltak több, mint hatezer karakteren keresztül boncolgatni azt, hogy aki ezt a petíciót támogatja az gyakorlatilag hülye.

Így belegondolva kicsit teoretikus a kérdés, ugyanis szerintem nincs az a gamer, aki ne lett volna kint az idei PlayIT-en, vagy nagyon komoly ok kellett ahhoz, hogy igazoltan távol legyen. A kérdés nem is az volt, hogy sikerül-e a rendezvénynek gyökeresen kifordulnia önmagából és az elmúlt hónapok alatt megtalálták-e a bölcsek kövét. Sokkal inkább, hogy egyáltalán történt-e bármi változás a tavalyi állapotokhoz képest? Nos, őszinténszólva igen is, meg nem is.

Tegnap este valóra vált nem csak az én álmom, de a családomé is, mert mindenki prüszköl, hogy az OW nevében csak kockulok otthon, meg mittudomén, bezzeg ha elmennénk színházba, vagy operába, vagy hangversenyre akkor mennyivel egészségesebb lenne ... mármint ott ülni és nem otthon. Éljenek a korosztálybeli különbségek, de mindenki örülhet, mert olyan élményben volt részem a hétvégén, ami nem csak hosszú ideig emlék marad, de a családi kedélyeket is lehűti egy időre.

Tegnap este robbant a hír - vagy legalábbis én csak akkor értesültem róla - hogy pártunk és kormányunk, a magyar gazdaság megannyi területén “sikerrel” vizsgázó Fidesz kitalálta, hogy meg kéne adóztatni az internetforgalmat. Ezek vagy annyira hülyék, hogy fel sem fogják, hogy ezzel tönkreteszik az online világot, vagy egészen egyszerűen valami sumákolás van a háttérben, amit ezzel akarnak elkendőzni (lásd Amikor a farok csóválja c. film).

Nemrég olvastam egy érdekfeszítő cikket a Techradaron, ami egy rendkívül hatásvadász címmel indít, mely így hangzik: a konzolos játék halott - minden jó PC-n történik. Tényleg így lenne?

Büszke vagyok rá, hogy casual geek vagyok (bár lehet, hogy ez a kifejezés a mostani bejegyzésig nem is létezett), aki imádja a fogyasztói IT dolgokat, de különösebben nem hagy ki a szívverésem, ha meghallom, hogy idén hány nanométerrel sikerült csökkenteni az Intel procik csíkszélességét. Ezt csak azért mondom, mert nemrég jelent meg a Microsoft Surface Pro 3 nevű tablet/laptop hibrid akármi, ami kategóriáját tekintve egyáltalán nem egyedülálló a piacon, de valószínűleg ugyanúgy bele fog állni a földbe, mint más cégek hasonló próbálkozásai.

Elnéztem a Ki mit Tube nevű médiamocsok ganégörgetését a kiindulópontként szolgáló nullától a mínusz egyig. Emellett bele-belenéztem némely “kritikába” is, ami inkább arra volt jó, hogy a kritika műfaját járassa le, semmint kapaszkodóval szolgáljon az egyes produkciókhoz. Aztán amikor már a századik önjelölt Fred Astair, meg önkritika nélküli zenész váltották egymást valahogy betelt a pohár (vajon miért). Ám ekkor előkerült a semmiből Bartos Cs. István, Dinnyés elsőszámú mezitlábas filozófusa, akinek a mélyfilozófiai eszmefuttatásait a napi 10 liter Koccintóstól sajnos csak elvétve hallani, de mégis megörültem és rájöttem: A Ki mit Tube-ot igenis, Bartos Cs Istvánnak kell nyernie és erőteljes bunda gyanúja áll fenn, hogy nem így történt. De miért is Bartos kéne legyen a dobogó tetején.

Volt az az idő, még a kezdetek kezdetén, amikor én is megbabonázva figyeltem a csillogással és a kényszeredett tapsviharral járó úgynevezett sztárvilágot. Ez a műanyag-, reflektorok és kameralencsék keresztüzében zajló studióélet szerintem életünk egy szakaszában mindenkiben megmozdít valamit. Ezt a valóságtól teljesen idegen életvitelt kapjuk meg a hollywoodi sztároktól és az ő minden lélegzetvételüket szolgalelkűen és szaftosan dokumentáló bulvármagazinoktól.